Az év hotele

Két alföldi szálloda jutott be a Best of AZ ÉV HOTELE döntőjébe

2020. december 10. - Az év hotele

Lezárult a verseny Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás harmadik régiójában, az Alföldön. A térségből két szálloda jutott be a fináléba.

A régió győztese a Komló Hotel****  lett, amely a voksolók 21%-nak tetszett a legjobban. Ezzel az eredménnyel a gyulai szálloda bejutott a döntőbe.

komlo.jpg

A verseny egyik újítása, hogy ebben a szuperdöntőben nem csak a régió győztesek szállhatnak harcba a Best of AZ ÉV HOTELE címért, hanem a második helyezettek is. Az Alföldön ezüstérmet – amely ugyancsak döntőbe jutást ért – a szavazatok 20%-val a hajdúszoboszlói Hotel Délibáb**** ( szerezte meg. A régióban a harmadik a debreceni Aquaticum Termál & Wellness Hotel**** lett, amely a szavazatok 19%-val nagyon közel került az első két helyezetthez. Érdemes a számokat megnézni, hiszen az első három helyezett között csupán 1-1 százalék döntött.

2020-ban egy szuperdöntővel készülnek a műsor készítői

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye AZ ÉV HOTELE ezúttal a „Best of ’10” évaddal jelentkezik, amelyben a 2010-es évek legjobb szálláshelyei újra versenybe szállnak. Ám idén a régió győztese mellett az adott hónap második helyezettje is bekerül a szezon végi szuperdöntőbe.

 

A balatoni, az északkelet-magyarországi és az alföldi régió legjobbja már megvan, de az Dél-Dunántúlon még csak most indul a verseny

Decemberben az dél-dunántúli régióban folytatódik a Best of AZ ÉV HOTELE verseny, ahol további 4 szálloda harcol majd a döntőbe jutásért. Múlt vasárnap ebből a 4 szállodából már kettőt láthattatok is az RTL Klubon futó, AZ ÉV HOTEL című műsorban. Az adás első felében Jánossal és Tímeával ismerkedhettetek meg, akik a 2017-es évad régiós győztes szállodájában, siklósi Hotel Castello****-ban tölthettek el egy napot.

castello_par.png

Hotel Castello****

A stílusos eleganciával épült szálloda a Siklósi Vár tövében található, az M6-os autópálya révén a fővárosból is mindössze kétórányi autózással elérhető. A hotel a belvárosától alig 300 méterre helyezkedik el, csendes nyugodt környezetben. A Thermal Spa fürdővel közvetlen összeköttetésben álló négycsillagos szálloda a wellness mellett finom ételekkel és a Villányi borvidék különleges boraival teszi kellemessé az ott töltött napokat.

További információ itt. 

 

castello1.jpg

 

Az adás második felében Fadd-Domboriban Éva és Zoltán tölthetett el napot, méghozzá a 2019-as évad régiós győztes, Donautica Étterem és Hotel****superior szállodában.

 

donautica_szereplok.png

Donautica Étterem és Hotel****superior

Csend, nyugalom, kikapcsolódás. Klisének tűnhet, de itt ez lesz az első, amit megtapasztalhatsz. Az ember szinte hallja a természetet, a madarak csicsergését, a fák neszét és a víz hangját. Ugyanis a négycsillagos exkluzív szálloda a Holt-Duna gyönyörű partján, háborítatlan természeti környezetben, a szekszárdi borvidéktől csupán 20 km-re fekszik. A 2018-ban nyílt épületben 6 apartman és 11 egyedi szoba várja a kikapcsolódni vágyókat. A szobák formabontók, hiszen nincs két azonos belőlük. Mindegyiket a természet inspirálta, ebből adódóan minden egyes szoba más-más designt kapott. Az étterem a recepció mellett helyezkedik el, ahol a kíváncsibb vendégek a séfek munkáját is nyomon követhetik, a látvány konyhának köszönhetően. Az üvegfalak miatt innen is, de szinte az egész szállodából csodaszép kilátás nyílik a Duna holtágára. A romantikus, meghitt vacsora itt garantált, amihez minőségi borok is dukálnak. Ez utóbbiból itt biztosan nem lesz hiány.

További részletek itt. 

 

620as.png

 

Szavazz és nyerj wellness hétvégét minden héten

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE hivatalos oldalán  adhatod le, az adásban bemutatott szállodák valamelyikére most vasárnapig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy ajándék wellness hétvégét abba a szállodába, ahová szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az év végi főnyereményt, azaz egy teljes hetet AZ ÉV HOTELE nyertes szállodájában. Ha esetleg nem láttad az adást, bármikor visszanézheted az RTL Most-on.

 

Vasárnap folytatódik a Best of AZ ÉV HOTELE verseny

Az ÉV HOTELE című műsor „Best of ’10” évadának következő adását most vasárnap 13:20-kor nézhetik meg az RTL Klubon. A műsorban a dél-dunántúli régió következő két versenyzőjét, a Verseg-Fenyőharaszton található Fenyőharaszt Kastélyszálló****-t, és visegrádi Hotel Visegrád****-ot láthatjátok.

 

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén AZ ÉV HOTELE ezúttal egy „Best of ’10” évaddal jelentkezik, amiben a 2010-es évek legjobb szálláshelyei újra versenybe szállnak. Ám idén a régió győztese mellett az adott hónap második helyezettje is bekerül a szezon végi szuperdöntőbe. A szállodákra érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni.

 

azevhotele_bestof_dij.png

 

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybeszálló szállodákat. Az új évadban két-két pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azevhotele.blog.hu/api/trackback/id/tr8916327524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása