Az év hotele

ZSANNA HOTEL BLOGJA: Gála Story

2020. január 29. - Az év hotele

Elérkezett a nap, amikor méltóképpen lezárhattuk AZ ÉV HOTELE harmadik évadát és feltehettük a pontot az i-re. Tudtuk mindnyájan, hogy lesz, és azt is, hogy ez most másmilyen, új és nehezebb, kiszámíthatatlanabb, spontánabb, de mindenképpen ünnep lesz mindnyájunk számára. A stábnak, mert kipróbálhat valamit, ami még nem volt, a vendégeknek, mert befutottak a célba, és izgalommal telve várhatják a végső katartikus pillanatot, amikor esetleg az ő nevük csendül fel.

zsanna_gala01_1.jpeg

Kora reggeli órákban érkeztünk mi, a stáb tagjai a Párisi Udvar Hotel Budapest szállodába, a gála helyszínére és mindenki a sűrű napirendi pontok mentén haladva azonnal tette a dolgát. Nekem volt ezen a ponton – még – a legkönnyebb feladatom. Sminkelni, fodrászolódni, szépülni. Na persze, tiszta ideg voltam végig, hogy jól sikerüljön a gála levezérlése a vendégekkel a kommunikáció, és bele ne süljek, zagyvaságot ne mondjak. Ahogy megláttam az embereket, én is „megembereltem” magam. Lenyugodtam, és azt éreztem, itt már baj nem történhet. Tudni kell rólam, hogy én ilyesmit még nem csináltam. Ilyen „félig élő” felvételt. Mert ugye, ha ott vannak nézők, akik a pillanatot ott helyben élik át velem, az élő előadás, akárhogy is nézzük, igaz Tv-műsorrá majd a vágószobában alakul. Gálaestet sem konferáltam még, nem tudtam milyen érzés lesz, pontosan mire kell igazán figyelni, és nem láttam kristálytisztán magam előtt, hogyan fog majd összeállni. Most már átéltem, és mondhatom: tetszik. Ha nem láttad az adást, bármikor visszanézheted az RTL Most!-on.

zsanna_gala02.jpg

A díjátadó előtt izgultam a vendégekért is. Nagy részükkel találkoztam és megismerkedtem a forgatások során. Volt, akivel igazán személyes beszélgetésbe kerültem, így nehéz volt nekem is, hiszen magam is szurkoltam. Elképzelem, micsoda érzék, erő és kitartás lakik ezekben az emberekben, akik szállodákat vezetnek, birtokolnak, sikerre visznek, célba érnek. Elképzelem, de felfogni nem tudom. Ez a világ, és ez a fajta élet az én világomtól távol van, soha el nem érem. Egy vékony üvegfalon át találkozhattam e sorsokkal. Hálás vagyok ezért a tapasztalatért az életnek.

zsanna_gala03.jpg

Aztán elérkezett a díjátadó ceremónia. Itt tényleg minden szem rám szegeződött, amikor  egymás után nyitottam ki a borítékokat, amikben a nyertesek nevei szerepeltek. Első helyen az egerszalóki Mesés Shiraz Hotel végzett. A gyönyörű fődíjat a szálloda egyik tulajdonosa, Dr. Szepesi Richárd vette át a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének általános alelnökétől, Baldauf Csabától.

drszepesi_01.jpg

A második helyezett a MenDan Magic Spa & Wellness Hotel****superior lett. A helyezésért járó elismerést Schwindt-Kis Andrea, a Párisi Udvar Hotel Budapest hoteligazgatója adta át Várkonyi Gyula társtulajdonosnak. A bronzérmes pedig a Hotel Kapitány Wellness****superior szálloda lett. A színpadra Böjte Éva szállodaigazgató érkezett, aki a műsor producerétől, Serfőző Zsolttól vehette a harmadik helyezettnek járó díjat.

gala_csoportkep.jpg

Szóval ez volt AZ ÉV HOTELE harmadik évadának vége, a finálé összefoglalója. Ahogyan azt a műsor végén is említettem, most is megerősítem: 2020-ban is elindul AZ ÉV HOTELE verseny, méghozzá már április elején egy „Best of AZ ÉV HOTELE” évad lesz látható RTL Klub műsorán, amiben a 2010-es évek, vagyis a három évad legjobb szállodái küzdenek meg AZ ÉV HOTELE címért. Addig is kövessetek minket a Facebookon!

Információ a műsorról:

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

boritokep.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

A bejegyzés trackback címe:

https://azevhotele.blog.hu/api/trackback/id/tr7015436942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása