Az év hotele

ZSANNA HOTEL BLOGJA: Őszi sanzonok

2019. október 08. - Az év hotele

Nyakig az őszben indulok útnak AZ ÉV HOTELE verseny legújabb forgatásának első helyszínére, a Balatonfüreden található Hotel Silverine Lake Resort**** superiorba. Ha kimondjuk a „Balaton” szót, valahol mindenkinek a tűző nap, a strand, napolajillat, és a hekk jut az eszébe elsőként. Induláskor pedig a tömeg, a forgalom, a meleg, és a türelmetlenség, hogy mikor érheti már a Balaton kellemes vize felhevült, és izzadt testünket.

 

Én most épp kissé fázom, az eső esik, az autópályán egy lélek sincs, és arra gondolok, ma megláthatom a Balaton egy másik arcát. Amikor nem üdül. Amikor visszakapja igazi önmagát, és az övéit. Azokat, akik minden időben szeretik, akik boldogan élnek körülötte esőben, hóban, fagyban is, akik feltételezésem szerint a legjobban szeretik és ismerik őt, a tényleges lakosságát.

 

Érkezésemkor a szálloda igazgatónője fogad kedvesen. Szerencsémre igazi lokálpatrióta, ha valaki ő mindent tud a Balaton arcairól, és szívesen mesélt nekem.

 

zsanna_silevrine_1.jpeg

 

Ahogy hallgatom, és beleképzelem magam az életébe, ismét elfog a vágyakozás. Haj, én olyan sok helyen tudnék élni! Csak lesétálni bármikor a partra, kergetni az őszi faleveleket, vagy csúszkálni, jeget törni. Az ünnepekkor begubózni, hallgatni, ahogy ropog a kandallóban a tűz, és közben érezni a természet közelségét. Ez a film itt a fejemben és a beszélgetésünk jó érzéssel töltött el, nagyon jó hangulatban folytattam a munkát. A szálloda ízléses és kellemes, tiszta. Finom illatos, pihentető. Ide visszajövök biztosan egy igazi pihenésre, de most indulunk kell tovább.

 

legifoto.jpg

 

Mire a CE Plaza Hotel**** parkolójába gördülök Siófokon, már hét ágra süt a nap. Az őszies, melankolikus hangulatom, nyári nosztalgiába csap át. A hely is adja ezt az érzést, vidám, nyárias színek, jövés-menés, trallala. Van vasaló, kis terasz, belső udvar, sok szép üveg, világosság.

 

zsanna_ceplaza_1.jpeg

 

Az, hogy ennyi helyen megfordulhatok ilyen sűrű váltakozásban, ad nekem egy olyan tapasztalatot, amit eddig nem éltem át, és nem gondoltam volna. Hogy mennyi féleség van! Hogy ezer és ezer arca, hangulata, színe van az Országnak. Azt hittem korábban, hogy a hotel az hotel. Nagyjából mind ugyanolyan, ad egyfajta szolgáltatást, de egy idő után megkülönböztethetetlenné válnak majd számomra. Tévedtem. Annyi lehetőség lappang ebben a műfajban is, hogy nem is gondolnánk! A kreativitás és az életszeretet a kulcs. Hogy tudunk-e adni egy másik embernek? Rá tudunk-e hangolódni arra, hogy másnak mi okozhat boldogságot, mi segítheti hozzá az igazi pihenéshez? Milyen illat és szín, milyen ízvilág, milyen tárgyak, milyen bútorok? A vendéglátás kifogyhatatlan eszközei…

 

ce_plaza.jpg

 

Menjetek, gyűjtsetek ötleteket, és utazzatok minden évszakban, mert ezerarcú helyeink mindig készen állnak és várnak ránk, hogy kipróbáljuk őket!

Erről meg is győződhet mindenki, ha visszanézi az adást az RTL Most!-on. Ne feledjétek lájkolni www.facebook.com/azevhotele oldalunkat, ahol szavazzatok is valamelyik szállodára, hisz ez egy verseny a szálláshelyek között, most éppen a balatoni régióban, az OKTÓBER HÓNAP HOTELE címért.  A voksolók pedig wellness-hétvégéket nyerhetnek, szóval mindenképpen érdemes szavazni!

 

boritokep.png

 

És ahogy megszokhattátok, ezen a héten is folytatódik a verseny, ugyanitt a balatoni régióban mutatunk be nektek két újabb szállodát. Vasárnap a Zamárdinban taláható Bohém Birtok , majd a balatonlellei BL YachtClub & Apartments lesz tesztelőink vizsgálódásának tárgya. Természetesen ezekről majd jövő héten írok nektek. Addig is nézzétek a műsort vasárnap 11:30-kor az RTL Klubon.

 

 

Egy kis infó a műsorról:

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

 

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook  oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://azevhotele.blog.hu/api/trackback/id/tr1915211140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása