Az év hotele

AZ ÉV HOTELE döntőseire vasárnaptól már voksolhattok

2019. december 31. - Az év hotele

Immáron harmadik éve fut Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye az RTL Klubon, vasárnaponként. AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás 2019-ben 7 régióból 40 szállodát mutatott be.  

2019-ben ennek a 40 hotelnek a sorsáról a szavazóknak kellett döntenie. Így került ki a versenyből az a hét régiós nyertes, amelyek  A HÓNAP HOTELE címet nyerték el. Ez az a  hét finalista, most a döntőben harcol AZ ÉV HOTELE címért, szavazni vasárnaptól lehet rájuk. 

Január végén kiderül, hogy melyik szálloda a legméltóbb AZ ÉV HOTELE címre

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, AZ ÉV HOTELE az év első felében az Alföld, az Észak-Dunántúl, a Budapest környéke és az Északkelet-magyarország régió hoteleit mutatta be a nézőknek. Októbertől pedig a Balaton, a Dél-Dunántúl és a Kis-Balaton és környéke szálláshelyei kerültek terítékre. 

Ezen 7 régió nyertes szállodáira most vasárnap, január 5-én indul a szavazás. Voksolni két héten át lehet az adás megkezdésétől. A tét most óriási, hiszen a 7 döntős között van már 2019 leendő győztese, AZ ÉV HOTELE. Az év első hónapjának, első vasárnapján az első négy régió, majd egy héttel később, január 12-én pedig a fennmaradó három régió győztesei kerülnek bemutatásra. 

Szavazatoddal akár fődíjat, az egyhetes pihenést is megnyerheted

AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán érdemes leadni voksodat, mert a szavazók között a döntős hotelekbe szóló utalványokat sorsolnak ki, valamint a legszerencsésebb még a fődíjat is elviheti, ami nem más, mint egyhetes pihenés AZ ÉV HOTELE nyertes szállodájában. A 2019-es közönségszavazás végeredményét a Párisi Udvar Hotel Budapest szállodában megrendezésre kerülő díjátadó gálán derül ki, ami 2020. január 26-án lesz látható az RTL Klub műsorán. A legszerencsésebb szavazó nevét is ekkor hozzák napvilágra. 

 

Íme a finalisták, melyek közül egyre szavazhatsz január 5-19 között:

 

  1. Alföld: Komló Hotel ****, Gyula

A város szívében található, ékszerdobozként tündöklő KOMLÓ HOTEL GYULA**** szép szecessziós épülete korhűen került felújításra, korunk követelményeinek maximálisan eleget téve, régi helyiségeinek funkcióját és eleganciáját egyaránt megőrizve. A kialakítás során az Art Deco irányzatot vette figyelembe a tervező, mellyel egy teljesen egyedi és utánozhatatlan hangulatot teremtett, amivel a Komlót egy új, prémium szintre emelte. Fontos kiemelni, hogy a felújítás során rengeteg kutatómunka zajlott és előkerültek azok a tervrajzok is, melyek segítségével az épület eredeti állapotának visszaállítása megtörténhetett. Sőt, olyan beruházások is sorra kerültek, amire az 1900-as esztendők elején az eredeti tulajdonosoknak már nem volt lehetősége. 

További részletek itt. 

 

komlo_hotel.jpg

 

  1. Észak-Dunántúl: Hotel Kapitány Wellness****superior, Sümeg

A négycsillagos superior wellness szálloda közvetlenül a 84-es út mellett, történelmi környezetben, a több mint hét évszázada épült sümegi vár tövében fekszik. A családias hangulatú szállodában keleties stílusú fürdő, hagyományos, illetve a kímélő konyhát szem előtt tartó étterem várja a vendégeket. A szálláshely környezete számos kikapcsolódási lehetőséget biztosít, itt biztosan sikerül bárkinek az időben visszarepülnie. A sümegi vár tövében található Lovagi Arénában vagy a Fedett Történelmi Rendezvénycsarnokban minden héten több alkalommal megrendezik azt a műsort, ahol minden néző szeme előtt elevenedik meg a középkor. A lovagi játékokat - mely a végvári hősök előtt tiszteleg - középkori lakoma követi, ahol a kor hagyományainak megfelelően az étkezés kézzel történik.

 

További részletek itt. 

 

hotel_kapitany_1.png

  1. Budapest környéke: Hotel Visegrád****, Visegrád

A Hotel Visegrád jelenlegi formáját 2011-ben befejeződött bővítés során nyerte el. Jelenleg 73 szobával, wellness részleggel, bowling pályákkal, konferencia termekkel várjuk vendégeit. Programjaikon és valamennyi szolgáltatásuk során komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy szállóvendégeik érezzék azt a családi hangulatot, melynek összetartó ereje segítségével felépülhetett Visegrád egyik legszebb szállodája. A hotel szolgáltatásai közé tartozik az éjszakai wellness-használat, az erdei túrák, vagy akár a reptéri transzferrel. Mivel annak idején minden egy étteremmel kezdődött, a konyha ízvilága közel sem szokványos „szállodai”. Szinte valamennyi vendég kiemeli ételeink különlegességét. Nem csupán egy szállodai szobát, de egyben színes programokat, s ezzel különleges élményeket is kínál a hotel az ott eltöltött időre!

További részletek itt. 

1.png

  1. Északkelet-Magyarország: Mesés Shiraz Hotel, Egerszalók

A közel-keleti hangulatot idéző és azon tematikára épült szálloda a Gyógyvizek völgyében, Egertől csupán 5 km-re, Egerszalókon fekszik. A hotel bensőséges, meghitt hangulatot áraszt, mely 15 éve csábítja vendégeit az ezeregy éjszaka mesés világába. Ma már 65 szobával, 11 exkluzív modern tematikára épülő lakosztállyal, 1400 nm-es kültéri és beltéri wellness oázissal rendelkezik. A szobák mind egytől-egyig egyedi afrikai elemekkel díszítitek. A wellnessben pedig a hammamm kezeléstől elkezdve a pezsgőfürdőn át, az aquabárral ellátott kültéri medencéig szinte minden megtalálható, ami a egy különleges kikapcsolódáshoz elengedhetetlen. A hely családos vendégek számára is kiváló, hiszen a tartalmas és izgalmas programokból bőven van választék, de alkalmas egy kis világ előtti elvonulásra is. Romantikára vágyó párok itt garantáltan elmerülhetnek a meghittség mámorában, édeskettesben.

További részletek itt. 

meses_shiraz_hotel_1.png

  1. Balaton: Hotel Silverine Lake Resort****superior, Balatonfüred

A négycsillagos superior szálloda Balatonfüred központi részén, közvetlenül a Balaton-parton fekszik. Elhelyezkedése és tájolása miatt szinte mindenhonnan csodás panorámával rendelkezik. A szálláshely wellness-részlegében kinti és benti medencék egyaránt várnak a pihenni, feltöltődni vágyó vendégekre, ezeken kívül szaunákat, sókamrát és masszázskezeléseket is ki lehet próbálni. A szálloda étterme a hazai és nemzetközi gasztronómia remekeit kínálja. Konferenciatermei mellett számtalan külső programot is kínál a szálláshely, amely saját kikötővel rendelkezik, így ideális a vitorlázás kedvelőinek. A hotel ugyan nem kifejezetten gyermekbarát, de a szülők így is találnak játszószobát gyermekeik számára.

További részletek itt. 

 

legifoto.jpg

  1. Dél-Dunántúl: Donautica Étterem és Hotel****Superior, Fadd

Csend, nyugalom, kikapcsolódás. Klisének tűnhet, de itt ez lesz az első, amit megtapasztalhatsz. Az ember szinte hallja a természetet, a madarak csicsergését, a fák neszét és a víz hangját. Ugyanis a négycsillagos exkluzív szálloda a Holt-Duna gyönyörű partján, háborítatlan természeti környezetben, a szekszárdi borvidéktől csupán 20 km-re fekszik. A 2018-ban nyílt épületben 6 apartman és 11 egyedi szoba várja a kikapcsolódni vágyókat. A szobák formabontók, hiszen nincs két azonos belőlük. Mindegyiket a természet inspirálta, ebből adódóan minden egyes szoba más-más designt kapott. Az étterem a recepció mellett helyezkedik el, ahol a kíváncsibb vendégek a séfek munkáját is nyomon követhetik, a látvány konyhának köszönhetően. Az üvegfalak miatt innen is, de szinte az egész szállodából csodaszép kilátás nyílik a Duna holtágára. A romantikus, meghitt vacsora itt garantált, amihez minőségi borok is dukálnak. Ez utóbbiból itt biztosan nem lesz hiány.

További részletek itt. 

2_2.png

 

  1. Kis-Balaton és környéke: MenDan Magic Spa & Wellness Hotel**** Superior

A spa és wellness szálloda Zalakaros központi részén, a városi fürdő és a Termáltó közvetlen szomszédságában egy parkban fekszik. Az épület két részből áll, amin belül 308 különböző típusú szoba várja a pihenni vágyókat. A hotel egyedisége abban rejlik, hogy itt egy helyen egyesül az elegancia, a harmónia és a kényelem érzése. A szálloda wellness részlegén úszó-, és termálvizes medencék, élménymedencék, pezsgőfürdő és hatalmas szaunapark van. Ha különleges kezelésben szeretnétek részt venni, a legjobb helyen jártok: lávaköves masszázs, thai masszázs, illatos bambuszmasszás csak néhány a sok-sok szolgáltatás közül. Ezen a szálláshelyen a gyerekek sem fognak unatkozni, köszönhetően a szakképzett animátoroknak, akik a játszóházban vigyáznak a legkisebbekre, és annak a számos programnak, amit a hotel nyújt. Szereted az élőzenét? Kedveled a koncerteket? Nos, itt a bőséges svédasztalos vacsora után mindegyikben lehet részed.

További részletek itt. 

 

1_6.png

 

 

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán  lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

boritokep.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azevhotele.blog.hu/api/trackback/id/tr5915377946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása