Az év hotele

Zsanna Hotele blogja: „Szállodatudor” mellett „várostudor” is lehetnék

2019. július 26. - Az év hotele

Voltam-e valaha Győrben AZ ÉV HOTELE forgatásain kívül? Ezen gondolkodom, mikor második alkalommal veszem célba egy nyári reggelen a várost. Általában a feszített forgatási ütemezés miatt, nincs rá lehetőség, hogy az adott települést tüzetesebben felfedezzem, csak míg a hotelekhez érek nézelődőm az autóból, és rendszerint csak valami halvány képet kapok.

 

Győr, már az előző héten is igencsak felkeltette az érdeklődésemet, akkor kezdtem tűnődni azon, hogy lehet-e, hogy én itt még nem jártam. Annak reményében, hogy ezúttal talán lesz egy kis idő feltérképezni, gördülök be az RQ Boutique & Unique Hotel parkolójába.  Ezúttal az időjárási helyzet drasztikus fordulatot vett, hőség kezdődik! Jól esik belépni a szálloda hűs recepciójára, ahol kedves arcok fogadnak, azonnal hideg itallal kínálnak. A svédasztal terítve, az ínycsiklandó illatok hívogatásának „sajnos” nem tudok ellenállni, így csatlakozom a stábhoz reggelizni. Ez egy kisebb hotel, egy igazi ékszerdoboz, minden apró részlete átgondolt, kidolgozott, és végtelenül ötletes. Eszegetés közben lehet szemlélődni, van látnivaló. Kíváncsi vagyok a szobámra, de mennem is kell készülni, így hamar elkérem a kulcsot.

 

zsanna_rq.jpeg

 

Ó, hát a szoba még izgalmasabb, mint a hall! Menet közben megtudom, hogy minden helység valamilyen tematika alapján lett bebútorozva, a berendezési tárgyak így épülnek fel sorban. Annyira kíváncsivá tettek, hogy látni akartam a többi szobát is, ezért megkértem a szálloda fiatal igazgatónőjét Brigittát, ha van rá lehetőség, bekukkantanék mindenhová! Végigjártam. Csak azért sem írom le mit láttam, inkább nézzétek meg, olyan hangulatos és érdekes!

Nade a munka az első, így nekilátok a készülődéshez. Ilyenkor az történik, hogy gyorsan kiválasztom a ruhát, biggyesztek egy hozzá illő sminket, hajat és kezdés. Ez körülbelül háromnegyed órát vesz igénybe, de ez az idő nem csak a szépülés, hanem a ráhangolódás miatt is szükséges. Ilyenkor szeretek egyedül lenni, a szöveget átgondolni, koncentrált állapotba kerülni. A színházban is így van ez, csak ott valamivel több idő kell, az „átalakulás” mértékétől függően.

A szobám megint romhalmazzá vált, lesz mit pakolászni, de nem bánom, legalább addig hűsölök.

 

rq_boutique.jpg

 

Következő szálláshelyünk a Golden Ball Club, egy igazi nagy szálloda, ahol nagy a nyüzsgés. Nem csak szálló vendégek járnak ide, ez egy sport és élményközpont, ahol lehet találkozni a győri lakosság aktív tagjaival, ami számomra érdekes. Én folyton figyelem az embereket, sajnos néha már túlságosan is, mert érdekelnek a különbözőségek, szokásaik, életmódjuk, akár külföldön vagyok, idegen tájakon, akár itthon. Az országon belül is hatalmas eltéréseket lehet felfedezni pl.: egy nyíregyházi, egy pécsi, vagy egy győri lakos között. Olyan jó ezeket kilesni. Persze, mindenhol sokféle személy él, de ez semmiképp sem általánosítás, csak amolyan megfigyelés.

 

zsanna_goldenball.jpeg

 

Úgy látom, ez egy dolgos nagyváros. Élet van, az emberek munkából besietnek, sportszerkót húznak, levezetik a napot és felfrissülve, feltöltődve szaladnak tovább. Tetszik ez a lendület, és ez az életstílus! Aki pedig meg is száll, van lehetősége pihenni, sétálni, beszélgetni, borozgatni a hotel előtti parkban, sokoldalú hely ez az élményszerzésre. Ezt persze nem kitalálom, hanem teljesült a vágyam. Este volt lehetőségem Győr utcáin lófrálni, kicsit jobban megismerkedhettem a várossal, annyira jó volt! Ha lenne rá mód, ezt a fajta levezetést mindenhol megtenném, így nem csak „szállodatudor”, de „várostudor” is lehetnék...hmm. Szép remények. Vannak ismerőseim, akik belföldön utaznak szívesebben.  Sosem kérdeztem okát, de most megkaptam a választ. Csodálatos és felfedezésre váró helyek vannak itthon is, és erre most jöttem rá, most, hogy látom, beleszagolok és egy villanásnyi képet kapok.

Vannak állomások, ahol nem bánnám, ha pár napra ottfelejtenének.

 

golden_ball.jpg

 

Tudjátok már, hogy melyik győri hotelre szavaztok? Ha nem vagytok biztosak benne, vagy nem láttátok a legutóbbi epizódot, akkor szerintem nézzétek vissza az adást RTL Most!-on. Hátha közületek is vannak olyanok, akiknek újat mutat majd Győr városa. Szavazni pedig itt tudtok. 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azevhotele.blog.hu/api/trackback/id/tr2914980264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása