ZSANNA HOTEL BLOGJA: Versenyen kívül

2020. január 23. - Az év hotele

Ahogy azt már ti is tudjátok, AZ ÉV HOTELE műsor döntős szállodára vasárnap délig lehetett szavazni, szóval a verseny pár napja lezárult. Már csak az a kérdés, hogy melyik szálloda nyerte meg a versenyt, amire nem kell sokáig várnotok, hiszen most vasárnap 12:05-kor megnézhetitek a díjátadó gálát, Az RTL Klub műsorán.

 

 

Persze múlt héten sem maradtatok hotelek nélkül, hiszen bemutattunk nektek két budapesti szállodát, már versenyen kívül. Ha nem láttátok bármikor visszanézhetitek az RTL Most!-on. Ennek az adásnak a forgatásán azon tűnődtem, hogy milyen gyorsan eltelt ez a bő fél év, hogy ezalatt az idő alatt mennyit láttam, tapasztaltam. Hogy visszatekintve mi a konklúzió és mit jelent nekem egy éjszaka egy szállodai szobában.

 

Az én jókedvem és komfortérzetem kulcsfontosságú tényezője, hogy milyen a fogadtatás. Érzékeny ember vagyok, sokat számít, hogy milyen hatás ér elsőként, amikor belépek valahova. Először egyáltalán nem a berendezésen, a fényeken akad meg a szemem, nem foglalkozom az illatokkal sem. Minden esetben a hely légköre a döntő. Hogy az üzemeltetők szeretik-e, boldogan tevékenykednek-e benne, közös ügyüknek tekintik-e, összetartó hozzáállásban működtetik-e ezt a bonyolult gépezetet, avagy nem.

Mert, ha mindez harmonikusan olvad eggyé, és egy közös szíve nő ami motorként lüktet benne, akkor az a hely jó. Független attól, hogy exkluzív, modern, régi időket idéző, fiatalos, szegényes, vagy ósdi. Egy nem a legújabb trendeket követő, de ötletes, hangulatos hely is lehet szerethető, az igényeket maximálisan kielégítő, és a fényűző luxus is válhat lehangolóvá, ha lelketlen és személytelen, ha nincs mögötte szellem. A nyitottság és  a kíváncsiság a kulcs talán, hogy a vendégekre miként tekintenek. Érdekes-e hogy mi az igény? Vendéglátóként esetleg előfordul-e, hogy odaszegődöm egy vendég asztalához beszélgetni, ismerkedni? Érdekel-e az ő történetük? Egyáltalán találkozom-e a vendégekkel?

Vagy a bizalom. Tartok-e vendéglátóként attól, hogy esetleg megkárosítanak, rombolnak, eltulajdonítanak valamit, vagy tudom-e ezt nagyvonalúan kezelni? Hogy ne kelljen úgy éreznünk magunkat vendégként, mint elefánt a porcelánboltban.

 

Komoly tapasztalatra tettem szert az elmúlt időszakban, amiért hálás vagyok a műsornak. Minden ember számára más a jó, más okoz örömöt, másként tud kikapcsolódni. Nekem kivétel nélkül mindig jól telt a forgatás, ha valahol azt érezhettem, hogy várnak bennünket. Amikor tudtam, fontos, hogy itt vagyunk, és szeretettel, érdeklődéssel voltak irántunk. Amikor láttam az igyekezetet, hogy szeretnének minél többet megmutatni, adni, hogy megtapasztalhassuk teljes valójában a hely szellemiségét. Sok ilyen helyzet volt. Ezeket a helyeket mélyen az emlékezetembe véstem, mert bőven rászolgáltak, érdemesek rá, hogy sok vendéget fogadhassanak, apró kincsei az országnak, amiben élünk.

 

sent-zsanna_clark2.jpg

 

Első, immáron versenyen kívüli helyszínünk, a budapesti, méghozzá a duna budai oldalán található Hotel Clark  volt. Egy végtelen nyüzsgő, mozgó forgatag, páratlan enteriőr berendezése lenyűgöző, és a külföldi vendégek közkedvelt helyszíne. Olyan igazi világjáró emberek terepe, akik feltételezésem szerint, sokat mennek, kíváncsiak és sokat láttak már, a pihenésnek inkább ezt, és nem a wellnesszelős formáját kedvelők.

 

hotel_clark.jpg

 

A Párizsi Udvar Hotel Budapest  szintén hasonló közönséggel bír, elképesztő luxussal megfejelve. Lenyűgöző, ahogy megőrizték az udvar eredetiségét. Utoljára gyerekkoromban jártam itt, még bőven a felújítatlan állapotban. Lepusztultságában is varázslatos volt, de így, új pompájában egyszerűen ragyog. Nem tudom eszembe jutott-e volna mostanában besétálni, valahogy kikerült a látóteremből, mióta Budapest egy zöldebb, nyugodtabb külkerületében élek. Így szívből ajánlom az arra tévedőknek, sétáljanak keresztül, és csodálják meg, érdemes.

 

 

parisi-udvar-hotel-budapest-exterior-night-2.jpg

 

 

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor Facebook oldalán  lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://azevhotele.blog.hu/api/trackback/id/tr315423106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.