Már szavazhatsz AZ ÉV HOTELE döntőseire

2019. január 13. - Az év hotele

Január 6-án megkezdődött AZ ÉV HOTELE 2018. Közönségszavazás döntője, a végső szavazás, amiben két hétig voksolhatsz Magyarország általatok megválasztott hét legjobb, régió győztes hotele közül arra az egyre, amelyik neked a legszimpatikusabb.

Január 20-ig tart a döntő szavazás

AZ ÉV HOTELE Közönségszavazás az RTL Klub-on és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

Az RTL Klub-on futó televíziós műsorban 2018-ban a magyarországi régiók hoteleit tesztelték le a műsorban hétköznapi párok, barátnők és családok. Ezalatt a hét hónap alatt a Ti szavazataitok segítségével mind a hét régióban győztest választottatok, ezek a hotelek lettek az adott régió legjobb szállodái. Erre a hét hotelre most lehet voksolni. A szavazás múlt hét vasárnap kezdődött és két hétig tart majd. Érdemes lesz megfontolni, hogy kinek adod utolsó és egyetlenegy szavazatodat.  Ha nem láttad az első három AZ ÉV HOTELE 2018. döntőjébe jutott szállodát bemutató epizódot, akkor most visszanézheted az RTLMost!-on, a következő négyet pedig megnézheted vasárnap 10:50-kor az RTL Klubon.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

Tiéd lehet az egyhetes pihenés AZ ÉV HOTELE címet elnyert szállodába

AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán www.facebook.hu/azevhotele adhatod le a szavazatodat, akár már most is. A szavazás végeredményét 2018. január 27-i adásban ismertetik majd meg, ekkor derül ki az is, hogy ki nyerte a szavazók közül a fődíjat, az egyhetes pihenést AZ ÉV HOTELE 2018. díjat elnyert szállodába. De ha szavazol, akkor a fődíj mellett megnyerheted a hat darab, döntős hotelebe kisorsolt wellness hétvégét is.

2018-ben a régiók legjobbjai az alábbi hotelek voltak, melyekre január 20-ig szavazhatsz:

  1. Alföld: Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel****, Debrecen

A szálloda Debrecen egyik legszebb részén, csodálatos természeti környezetben a Nagyerdőben fekszik. A hotelben egyszerre érzi az ember az erdei szállodák pihentető nyugalmát és a pulzáló városi szálloda kényelmét. Az Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel****, egy olyan hely, ahol rengeteg wellness élménnyel gazdagodhat az egész család. Szaunavilággal kibővült termálfürdő, mediterrán növényvilággal rendelkező élményfürdő, strandfürdő és gyógyászati részleg, a gyerekeknek szóló szolgáltatásokról, mint pl. a gyerekmasszázsról nem is beszélve. S mindezt elérhetjük a közvetlenül a hotelből, csupán egy papucs és köntös kell hozzá.

További részletek: http://hotel.aquaticum.hu/hu/

aquaticum_debrecen_termal_wellness_hotel.jpg

  1. Kis-Balaton környéke: Park Inn**** by Radisson Zalakaros Resort and Spa Hotel, Zalakros

A szálloda Zalakaros frekventált helyén, a magyar és német turisták körében közkedvelt Gyógy-, és Élményfürdő közvetlen szomszédságában fekszik.  Ahova a vendégek egy fedett, fűtött folyosón keresztül sétálhatnak át, hiszen a hotelnek közvetlen összeköttetése van a fürdővel. A szálloda stílusos: tágas, modern terek, fiatalos, színes falak és bútorok teszik hangulatosabbá az itt eltöltött időt. A szálloda éttermében a magyar és a nemzeti konyha is fontos szerepet játszik. Az alapanyagokat gazdaságokból, biofarmokból, őstermelőktől szerzik be. Emellett a menü összeállításakor mindig figyelnek a vegetáriánusok és a különböző ételintoleranciával küzdő vendégek igényeire is.

További részletek: https://www.parkinn.com/hotel-zalakaros/

park_inn.jpg

  1. Északkelet-Magyarország: Hunguest Hotel Palota****superior, Miskolc-Lillafüred

A hotel Magyarország egyik legszebb klimatikus üdülőhelyén, a Miskolctól 10 km-re található Lillafüreden, a Bükk-hegység keleti részén egy festői völgyben helyezkedik el. Az egykori Palotaszálló 1925 és 1929 között épült Lux Kálmán tervei alapján neoreneszánsz stílusban. A hatalmas változásokon átment szálloda egycsillagos minősítése időközben négycsillagossá vált. A maga nemében párját ritkító szálloda teraszáról egyedülálló kilátás nyílik a Hámori-tóra és a Szinva patak völgyére, sőt, ha jól fülelsz, innen még a patak vízesésének moraja is jól hallható. Akik szeretik a természetet, a csendet és a nyugalmat, itt megtalálják!  A szálloda az idők folyamán sokat bővült és fejlődött, legutóbb a wellness részleg ment át nagy változásokon, területét és szolgáltatásainak számát is bővítették.

További információk: https://hotelpalota.hu/

palota_torol_1200x800.jpg

  1. Észak-Dunántúl: Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior, Sárvár

Magyarország egyik legexkluzívabb ötcsillagos szállodája sűrű erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában, Sárvár városának központjától pár perces sétára található. A modern, különleges formákkal és érdekes terekkel épített hotel Európa egyik legegyedibb szállodájának számít. A filozófiájuk, hogy az ideérkező vendégek pihenjenek, egyedi élményeket gyűjtsenek, megteremthessék az egyensúlyt testi és lelki szinten egyaránt. Ez utóbbihoz járul hozzá az a 10000 m2 alapterületű Oázis wellness- és fürdőrészleg is, ami 22 medencével, gyógyászati és medical spa központtal várja a kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyókat. A vendégek hetven kezelő helységben, több mint száz testre szabott kezelést is kipróbálhatnak, továbbá élvezhetik a szálloda saját termálkútját az úgynevezett „Spirit gyógyvizet”, amivel a gyógyvizes medencében találkozhatunk.

További információ: https://www.spirithotel.hu/

spirit_hotel_kep.jpg

  1. Balaton: Hotel Füred**** Spa & Conference, Balatonfüred

A 2016-ban nyílt elegáns hotel a Balaton északi partjának egyik legkedveltebb városában, Balatonfüreden, közvetlenül a tóparton fekszik. A szálloda a legmodernebb technikai eszközökkel kialakított konferencia termeinek köszönhetően tökéletes helyszíne lehet céges rendezvényeknek, esküvőknek vagy családi eseményeknek. Ugyanakkor a különleges szórakozást kedvelők is jól fogják itt érezni magukat. Bowling club, spa és élmény részleg, Balatonra néző kültéri és beltéri medencék, saját, füves strand, szauna és gőzfürdő park áll a vendégek rendelkezésére. A szálloda éttermében reggel, délben is este is lehet étkezni, ahol nemcsak bőséges és finom, de egészséges ételek is megtalálhatóak, pl. liszt-, és cukormentes sütemények. A hatalmas, több emeletes hotel egyik legnagyobb szenzációja a kilátás, egyes szobákból láthatjuk a tihanyi apátságot is, sőt minél magasabban vagyunk, annál jobban belátjuk a balatonfüredi öbölt, melynek látványa magával ragadó élményt nyújt. Ha valaki tériszonyos, akkor a szálloda teraszán egy csésze kávé mellett is megcsodálhatja hazánk egyik legszebb tavát, az élmény hasonló lesz.

További részletek: https://www.hotelfured.hu/

fured.jpg

  1. Dél-Dunántúl: Puchner Kastélyszálló****, Bikal

A négycsillagos szálloda Bikalon, egy apró kis Baranyai megyei településen, Dombóvártól alig 20 km-re fekszik. A hotel különlegessége, hogy hatféle szálláshangulattal várja a vendégeket gyönyörű természeti környezetben. A kastélyban a főúri életérzést tapasztalhatjátok meg, olyan mintha a Habsburgok korába csöppennénk. A palota reneszánsz stílusa Mátyás király korát idézi, a Fürdőház mediterrán hangulattal, az Udvarház pedig a XVIII. századi francia stílusú épületével egy korabeli fogadót idéz a fagerendák, kő és tégla hármasával. A birtokon láthattok vendégházakat is és egy középkori óvárost, ahol a középkor világát megidéző különleges kialakítású szobák és lakosztályok is megtalálhatóak. Ezek azért érdekesek, mert itt tökéletesen tetten érhető a régi és az új építészeti megoldások keveredése. Amikor az ember ezen a részen sétál valóban úgy érzi, mintha egy mesébe keveredett volna. A birtok, amolyan wellness fellegvár is, hiszen többféle wellness részleget találunk itt: francia élményfürdő, marokkói hangulatú fürdőtér, reneszánsz palotafürdő. Egy biztos, ha valaki ellátogat Bikalra, nem fog unatkozni a 7,5 hektáron.

További információk: https://puchner.hu/

puchner.jpg

  1. Budapest környéke régió: Hotel Silvanus****

A 4 csillagos szálloda a 352 méter magas Fekete hegyen, Visegrád fölött, a Fellegvár romjainak közvetlen szomszédságában, csendes nyugodt környezetben található. Elhelyezkedéséből adódóan lélegzetelállító kilátás nyílik a hotel ablakaiból Magyarország egyik legszebb tájaként jegyzett tájegységére, a Dunakanyarra. A kellemes családias szobák egy része a Dunakanyarra, másik része az erdőre, harmadik része pedig a Fellegvárra néz. A hotelben hat konferenciateremet alakítottak ki, mely alkalmas kisebb-nagyobb családi és céges rendezvények, csapatépítő tréningek megtartására. A szálloda wellness részlegének beltéri és kültéri medencéi tökéletes helyszínként szolgálnak családosok és fiatal párok számára is, akik a csobbanás után a szaunában, a kandallós relax szobában vagy egy masszázságyon pihenhetnek. A hotel éttermében pedig mindig az évszaknak megfelelő menükínálat vár mindenkit, na meg persze az a páratlan panoráma.

További információk: https://hotelsilvanus.hu/hu 

silvanus.jpg

Vasárnap az őszi és téli hónapok nyerteseit láthatjátok az RTL Klub-on

Előző héten a nyári hónapokban bemutatott három régiós nyertest nézhettétek meg újra. Január második vasárnapján viszont tovább folytatódik a régió nyerteseiről szóló összefoglaló az RTL Klub-on. Most, hogy már láttátok a három nyertest az alföldi, a Kis-Balaton környéke és az északkelet-magyarországi régióban, már csak a dél-dunántúli, a balatoni, az észak-dunántúli és a Budapest környéke régió győztes szállodáinak összefoglalója maradt hátra. Ha már nem emlékszel jól az imént említett négy régió nyerteseire vagy nem tudod melyik szállodának add az utolsó szavazatodat, akkor mindenképpen nézd meg AZ ÉV HOTELE legújabb epizódját vasárnap 10:50-kor az RTL Klub-on. Szavazni pedig itt tudsz: www.facebook.hu/azevhotele

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon szintén az utazók szemszögéből, személyes élményeken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek a voksolók, a sorozat végén pedig egy egyhetes pihenést sorsolunk ki AZ ÉV HOTELE címet elnyert szállodában.

Vasárnaptól lehet szavazni AZ ÉV HOTELE döntőseire

Az RTL Klub-on 2018. júniusában kezdődött el a nagy hotelshow, AZ ÉV HOTELE közönségszavazás című televíziós műsor, ahol minden hónap minden vasárnapján különböző régiókban próbálták ki az adásokba jelentkező hoteltesztelők a versenyben induló szállodákat. Az elmúlt évben Ti választottátok meg szavazataitokkal minden egyes hónapban a régió legjobbját, melyek most vasárnap indulhatnak AZ ÉV HOTELE 2018. címért.

Januárban kiderül, hogy melyik szálloda lesz AZ ÉV HOTELE

Az ÉV HOTELE című televíziós műsor a nyári hónapokban az Alföld, a Kis-Balaton és környéke és az Északkelet-Magyarország régiókat járta végig, ősszel pedig az Észak-Dunántúl, a Balaton, a Dél-Dunántúl és a Budapest környéke régió következett.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

Most január 6-án vasárnap 11:20-kor az adás kezdetekor indul a szavazás, ami során a hét régió legjobb hotele közül voksolhatsz arra, amelyik szeretnéd, hogy elnyerje AZ ÉV HOTELE 2018. címet. A szavazás két hétig tart majd és ezalatt az idő alatt csak egyszer voksolhatsz. Január 6-án az RTL Klubon újra megnézheted az első három régió, a január 13-i adásban pedig a további négy régió nyertesét, de a régebbi adásokat is visszanézheted bármikor az RTLMost!-on.

Egyhetes pihenést nyerhetsz AZ ÉV HOTELE címet elnyert szállodába

AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (link: www.facebook.hu/azevhotele) érdemes lesz ezúttal is szavazni, mert nem csak 2018. legjobb hotelének kiválasztásában vehetsz részt, hanem a voksolók között kisorsolunk hat wellness hétvégét hat döntős hotel valamelyikébe, illetve a fődíjat egy egyhetes pihenést abba a szállodába, amelyik elnyeri AZ ÉV HOTELE 2018. címet. AZ ÉV HOTELE szavazás végeredményét 2019. január 27-i adásban tudhatjátok majd meg, ekkor derül fény annak a szerencsés szavazónak a nevére is, aki megnyeri majd a főnyereményt.

Január 6-20. között két hétig szavazhatsz 2018 legjobb hoteleire. Íme a döntősök listája:

  1. Alföld: Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel****, Debrecen

A szálloda Debrecen egyik legszebb részén, csodálatos természeti környezetben a Nagyerdőben fekszik. A hotelben egyszerre érzi az ember az erdei szállodák pihentető nyugalmát és a pulzáló városi szálloda kényelmét. Az Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel****, egy olyan hely, ahol rengeteg wellness élménnyel gazdagodhat az egész család. Szaunavilággal kibővült termálfürdő, mediterrán növényvilággal rendelkező élményfürdő, strandfürdő és gyógyászati részleg, a gyerekeknek szóló szolgáltatásokról, mint pl. a gyerekmasszázsról nem is beszélve. S mindezt elérhetjük a közvetlenül a hotelből, csupán egy papucs és köntös kell hozzá.

További részletek: http://hotel.aquaticum.hu/hu/

aquaticum_debrecen_termal_wellness_hotel.jpg

  1. Kis-Balaton környéke: Park Inn**** by Radisson Zalakaros Resort and Spa Hotel, Zalakros

A szálloda Zalakaros frekventált helyén, a magyar és német turisták körében közkedvelt Gyógy-, és Élményfürdő közvetlen szomszédságában fekszik.  Ahova a vendégek egy fedett, fűtött folyosón keresztül sétálhatnak át, hiszen a hotelnek közvetlen összeköttetése van a fürdővel. A szálloda stílusos: tágas, modern terek, fiatalos, színes falak és bútorok teszik hangulatosabbá az itt eltöltött időt. A szálloda éttermében a magyar és a nemzeti konyha is fontos szerepet játszik. Az alapanyagokat gazdaságokból, biofarmokból, őstermelőktől szerzik be. Emellett a menü összeállításakor mindig figyelnek a vegetáriánusok és a különböző ételintoleranciával küzdő vendégek igényeire is.

További részletek: https://www.parkinn.com/hotel-zalakaros/

park_inn.jpg

  1. Északkelet-Magyarország: Hunguest Hotel Palota****superior, Miskolc-Lillafüred

A hotel Magyarország egyik legszebb klimatikus üdülőhelyén, a Miskolctól 10 km-re található Lillafüreden, a Bükk-hegység keleti részén egy festői völgyben helyezkedik el. Az egykori Palotaszálló 1925 és 1929 között épült Lux Kálmán tervei alapján neoreneszánsz stílusban. A hatalmas változásokon átment szálloda egycsillagos minősítése időközben négycsillagossá vált. A maga nemében párját ritkító szálloda teraszáról egyedülálló kilátás nyílik a Hámori-tóra és a Szinva patak völgyére, sőt, ha jól fülelsz, innen még a patak vízesésének moraja is jól hallható. Akik szeretik a természetet, a csendet és a nyugalmat, itt megtalálják!  A szálloda az idők folyamán sokat bővült és fejlődött, legutóbb a wellness részleg ment át nagy változásokon, területét és szolgáltatásainak számát is bővítették.

További információk: https://hotelpalota.hu/

palota_torol_1200x800.jpg

  1. Észak-Dunántúl: Spirit Hotel Thermal Spa ***** superior, Sárvár

Magyarország egyik legexkluzívabb ötcsillagos szállodája sűrű erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában, Sárvár városának központjától pár perces sétára található. A modern, különleges formákkal és érdekes terekkel épített hotel Európa egyik legegyedibb szállodájának számít. A filozófiájuk, hogy az ideérkező vendégek pihenjenek, egyedi élményeket gyűjtsenek, megteremthessék az egyensúlyt testi és lelki szinten egyaránt. Ez utóbbihoz járul hozzá az a 10000 m2 alapterületű Oázis wellness- és fürdőrészleg is, ami 22 medencével, gyógyászati és medical spa központtal várja a kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyókat. A vendégek hetven kezelő helységben, több mint száz testre szabott kezelést is kipróbálhatnak, továbbá élvezhetik a szálloda saját termálkútját az úgynevezett „Spirit gyógyvizet”, amivel a gyógyvizes medencében találkozhatunk.

További információ: https://www.spirithotel.hu/

spirit_hotel_kep.jpg

  1. Balaton: Hotel Füred**** Spa & Conference, Balatonfüred

A 2016-ban nyílt elegáns hotel a Balaton északi partjának egyik legkedveltebb városában, Balatonfüreden, közvetlenül a tóparton fekszik. A szálloda a legmodernebb technikai eszközökkel kialakított konferencia termeinek köszönhetően tökéletes helyszíne lehet céges rendezvényeknek, esküvőknek vagy családi eseményeknek. Ugyanakkor a különleges szórakozást kedvelők is jól fogják itt érezni magukat. Bowling club, spa és élmény részleg, Balatonra néző kültéri és beltéri medencék, saját, füves strand, szauna és gőzfürdő park áll a vendégek rendelkezésére. A szálloda éttermében reggel, délben is este is lehet étkezni, ahol nemcsak bőséges és finom, de egészséges ételek is megtalálhatóak, pl. liszt-, és cukormentes sütemények. A hatalmas, több emeletes hotel egyik legnagyobb szenzációja a kilátás, egyes szobákból láthatjuk a tihanyi apátságot is, sőt minél magasabban vagyunk, annál jobban belátjuk a balatonfüredi öbölt, melynek látványa magával ragadó élményt nyújt. Ha valaki tériszonyos, akkor a szálloda teraszán egy csésze kávé mellett is megcsodálhatja hazánk egyik legszebb tavát, az élmény hasonló lesz.

További részletek: https://www.hotelfured.hu/

fured.jpg

  1. Dél-Dunántúl: Puchner Kastélyszálló****, Bikal

A négycsillagos szálloda Bikalon, egy apró kis Baranyai megyei településen, Dombóvártól alig 20 km-re fekszik. A hotel különlegessége, hogy hatféle szálláshangulattal várja a vendégeket gyönyörű természeti környezetben. A kastélyban a főúri életérzést tapasztalhatjátok meg, olyan mintha a Habsburgok korába csöppennénk. A palota reneszánsz stílusa Mátyás király korát idézi, a Fürdőház mediterrán hangulattal, az Udvarház pedig a XVIII. századi francia stílusú épületével egy korabeli fogadót idéz a fagerendák, kő és tégla hármasával. A birtokon láthattok vendégházakat is és egy középkori óvárost, ahol a középkor világát megidéző különleges kialakítású szobák és lakosztályok is megtalálhatóak. Ezek azért érdekesek, mert itt tökéletesen tetten érhető a régi és az új építészeti megoldások keveredése. Amikor az ember ezen a részen sétál valóban úgy érzi, mintha egy mesébe keveredett volna. A birtok, amolyan wellness fellegvár is, hiszen többféle wellness részleget találunk itt: francia élményfürdő, marokkói hangulatú fürdőtér, reneszánsz palotafürdő. Egy biztos, ha valaki ellátogat Bikalra, nem fog unatkozni a 7,5 hektáron.

További információk: https://puchner.hu/

puchner.jpg

  1. Budapest környéke régió: Hotel Silvanus****

A 4 csillagos szálloda a 352 méter magas Fekete hegyen, Visegrád fölött, a Fellegvár romjainak közvetlen szomszédságában, csendes nyugodt környezetben található. Elhelyezkedéséből adódóan lélegzetelállító kilátás nyílik a hotel ablakaiból Magyarország egyik legszebb tájaként jegyzett tájegységére, a Dunakanyarra. A kellemes családias szobák egy része a Dunakanyarra, másik része az erdőre, harmadik része pedig a Fellegvárra néz. A hotelben hat konferenciateremet alakítottak ki, mely alkalmas kisebb-nagyobb családi és céges rendezvények, csapatépítő tréningek megtartására. A szálloda wellness részlegének beltéri és kültéri medencéi tökéletes helyszínként szolgálnak családosok és fiatal párok számára is, akik a csobbanás után a szaunában, a kandallós relax szobában vagy egy masszázságyon pihenhetnek. A hotel éttermében pedig mindig az évszaknak megfelelő menükínálat vár mindenkit, na meg persze az a páratlan panoráma.

További információk: https://hotelsilvanus.hu/hu 

silvanus.jpg

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

 

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon szintén az utazók szemszögéből, személyes élményeken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek a voksolók, a sorozat végén pedig egy egyhetes pihenést sorsolunk ki AZ ÉV HOTELE címet elnyert szállodában.

Decemberben egy visegrádi szálloda lett A HÓNAP HOTELE

AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáson a visegrádi Hotel Silvánus**** (https://hotelsilvanus.hu/) lett A HÓNAP HOTELE 2018. decemberében a Budapest környéke régióban. Így ebből a régióból ez a hotel indulhat majd AZ ÉV HOTELE címért. . Ezzel az eredménnyel megelőzte a második helyen végzett ráckevei Duna Relax & Event Hotel****-t (https://wellnesshotel.hu/) és a harmadik helyre befutó fenyőharaszti Fenyőharaszt Kastélyszálló****-t (https://fenyoharasztikastelyszallo.hu/).

A Hotel Silvanus**** a 352 méter magas Fekete hegyen, Visegrád fölött, a Fellegvár romjainak közvetlen szomszédságában található. A hotel ablakaiból lélegzetelállító kilátás nyílik a Dunakanyarra. A kellemes családias szobák egy része a Dunakanyarra, másik része az erdőre, harmadik része pedig a Fellegvárra néz. A hotelben hat konferenciateremet alakítottak ki, mely alkalmas kisebb-nagyobb családi és céges rendezvények, csapatépítő tréningek megtartására. A szálloda wellness részlegének beltéri és kültéri medencéi tökéletes helyszínként szolgálnak családosok és fiatal párok számára is, akik a csobbanás után a szaunában, a kandallós relax szobában vagy egy masszázságyon pihenhetnek. A hotel éttermében pedig mindig az évszaknak megfelelő menükínálat vár mindenkit, na meg persze az a páratlan panoráma.

silvanus.jpg

Megvannak AZ ÉV HOTELE közönségszavazás döntősei

2018. júniusa és decembere között minden hónapban egy-egy magyarországi régió szállodái közül választottátok ki szavazással az adott régió legjobbját. A döntő most már végleges, kialakult AZ ÉV HOTELE döntőjének végső mezőnye, hiszen decemberben a hetedik szálloda is meglett a Ti szavazataitok segítségével.

Januárban megtudhatjátok, hogy melyik szálloda lesz AZ ÉV HOTELE

AZ ÉV HOTELE megválasztására 2019. január 6-20. között kerül sor. Az RTL Klub-on január 6-én újra bemutatják a műsor készítői az első három, majd 13-án a további négy régió nyertesét. Szavazni ebben a két hétben tudtok majd AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (link: www.facebook.com/azevhotele). Szavazz arra a szállodára, amelyik neked a legjobban tetszik, ugyanis ha szerencsés vagy akkor tiéd lehet a hat döntős hotelbe kisorsolt wellness hétvége vagy a főnyeremény, az egyhetes pihenés AZ ÉV HOTELE címet elnyert szállodában.

 

Íme a 2018-as év egyes régióinak legjobbjai, amelyek indulhatnak AZ ÉV HOTELE címért:

  1. Alföld: Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel****, Debrecen
  2. Kis-Balaton és környéke: Park Inn****, Zalakaros
  3. Északkelet-Magyarország: Hunguest Hotel Palota****, Miskolc-Lillafüred
  4. Észak-Dunántúl: Spirit Hotel Thermal Spa*****superior, Sárvár
  5. Balaton: Hotel Füred**** Spa & Conference, Balatonfüred
  6. Dél-Dunántúl: Puchner Kastélyszálló****, Bikal
  7. Budapest környéke: Hotel Silvanus****, Visegrád

AZ ÉV HOTELE szavazás végeredményét a 2019. január 27-i adásban mutatják be, ekkor derül ki az is, hogy ki nyerte a szavazók közül a fődíjat.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

 

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon szintén az utazók szemszögéből, személyes élményeken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.

Család-összekovácsoló hétvége Pécsett

Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik harmincas éveiken túl ismerkednek, hiszen ilyenkor óhatatlan, hogy az egyik fél vagy talán mindkettő már túl van egy házasságon vagy esetleg született is korábban gyermeke előző kapcsolatából. Persze embere válogatja, hogy épp ki melyik életszakaszában találja meg a boldogságot, ahogy azt is, hogy ki hogyan reagál arra, ha a számára vonzó csinos hölgyről vagy a sármos úriemberről kiderül, hogy nem csak szingli, de mellette édesanya vagy édesapa is. Hasonló cipőben jár az RTL Klub AZ ÉV HOTELE múlt heti adásának egyik főszereplője Tibi is. 

Tibi és Niki idén márciusban találkoztak egy szórakozóhelyen, ahol a férfi lemezlovasként dolgozik. A lány azonnal megtetszett neki, aztán a sors valahogy úgy hozta, hogy Nikinek benn ragadt a kabátja a ruhatárban, és ilyenkor az a metódus, hogy meg kell várni, míg bezár a hely és csak akkor tudják odaadni a kabátokat. Niki Tibitől kért segítséget, már ott elkezdtek beszélgetni, a köztük lévő szimpátiát pedig azonnal érezték mindketten.

Randevú, randevút követetett és igen hamar össze is költöztek. „Nagyon sok a közös bennünk, például mindketten szeretünk főzni és kirándulni, és egész álló nap nevetünk és viccelődünk. Ez mindkettőnk számára rendkívül lényeges.” – mesélte Tibor. A fiút egyáltalán nem zavarta, hogy Nikinek előző kapcsolatából már született egy most kilenc éves kislánya, sőt a lányt az első perctől fogva sajátjaként szereti. A családot AZ ÉV HOTELE múlt heti adásának hotel tesztelőit közelebbről is megismerhettétek, ahol azt is elárulták, hogy miért is érkezetek erre a két napra.

pecs_este.jpg

Család-összekovácsoló hétvégéjüket Pécsett töltötték el, a műsorban két pécsi szállodát teszteltek. Nikiék első nap a csendes zöldövezeti részben elhelyezkedő mediterrán hangulatú Hotel Hotel Makár Sport & Wellness ***/****-ben vendégeskedtek, ahol a szoba elfoglalását követően azonnal birtokukba vették a teniszpályát. Bár még egyikük sem teniszezett azelőtt, de a hotel oktatója, a lelkesedésük, az ügyességük hamar meghozta gyümölcsét. Annyira megtetszett nekik a sport, hogy Niki azt mondta, lehet, hogy otthon beiratkozik egy tenisztanfolyamra. Míg a kiscsalád sportolt, addig a műsorvezető, Pataki Zita utánajárt az épület és a hely történetének, a szállodáról kiderült, hogy a hotel elődje az 1990-es években épült és épp úgy, ahogy ma is a tenisz állt a középpontban.

A testmozgás után Tibi, Niki és Szandra éhesen indult el a szálloda éttermébe, hogy a svédasztalról elfogyaszthassák vacsorájukat. Ezzel azonban még csak a kilencéves Szandra napja ért véget, hiszen miután a kislány elaludt a fiatalok úgy gondolták tartalmasan töltik el az est hátralevő részét. Utánajártak, hogy a hotelben van-e lehetősége a vendégeknek zárás után wellnessezni, s mint kiderült, ez pont egy szállodai szolgáltatás, amit a párok nagy része ki is használ. Tibiék szaunáztak, úszkáltak és egy pohár pezsgő mellett, rózsaszirmok között igazi romantikus pillanatokra is volt idejük a jakuzziban.

Másnap hármasban reggeliztek, majd miután mindenki jóllakott, Pécsen maradva ugyan, de picit magasabbra, az erdő felé indultak, hogy letesztelhessék a Pécsi Parkerdő területén található gyógykezeléseiről ismert Hotel Therapia***superior-t. A szállodai szobák elfoglalását követően Tibiék úgy határoztak, hogy a nap egy részét kinn a szabadban töltik majd. A Mecseki Parkerdőben kipróbálták a nordic walkingot, amit mindhárman nagyon élveztek. A hotelbe visszaérve terápiás kezeléseken is részt vettek, úgy mint, a hullámmasszázs, a fagyszauna és a gyógytorna. Az estét pedig egy nagyon hangulatos étteremben kezdték meg, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az egész városra. Tibi kitalálta, hogy a desszertet ezzel szemben a belvárosban, a Jókai cukrászdában fogyasszák el, mert ahogy a műsorban is elmondta nagyon sok jót hallott már a helyről és természetesen egyikük sem csalódott.

Ha nem láttad a múlt heti adást, de kíváncsi vagy rá, hogy hogy sikerült a sok-sok tartalmas programon való részvétellel összekovácsolódnia a kiscsaládnak, ha tudni akarod, hogy tetszettek nekik a hotelek, vagy esetleg Te sem tudod még, hogy melyik szállodára voksolj a héten, akkor mindenképpen nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi epizódját az RTL Most!-on.

Két újabb dél-dunántúli szálloda közül választhatsz

Vasárnap az alábbi két szálloda mutatkozott be a műsorban, szavazzatok arra AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele), amelyik nektek jobban tetszik:

Hotel Makár Sport & Wellness ***/****

Csend, zöldövezet, mediterrán stílus, sport és wellness, ezekkel a szavakkal lehetne leginkább illetni a pécsi szállodát, ami a Pécsi Tudományegyetem Klinikáinak szomszédságában, a Makár-hegy déli lábánál az egykori püspöki borászat területén található. Az épület elődje az 1990-es évek elején létesült Makár Tanya Sportcentrum néven, ahol a tenisz állt és áll ma is a középpontban. Első ütemben hét szabadtéri teniszpálya és klubház épült, majd nem sokkal később az étterem és a szállodai szárny felhúzása is megkezdődött. Mai formáját, ahol igazi pécsi mediterrán hangulat uralkodik 2011-ben érte el a négycsillagos sport és wellness hotel. A hely azonban nem csak egy szálloda, melynek wellness részlegén, a jakuzziban, a medencében, a szaunában pihenhet a vendég, hanem továbbra is egy sportcentrum, mely országos és nemzetközi sportrendezvények otthonául szolgál.  Ezek közül kiemelkedik az ATP „Westel Challenger” és WTA „Thorn Open” nemzetközi teniszverseny. A szállodában a tenisz mellett squasholni, aerobikozni és edzeni is lehet a korszerűen felszerelt fitness teremben.

További részletek: https://hotelmakar.hu/

makar.jpg

Hotel Therapia***superior

A hotel Pécs egyik legszebb részén, a fenyőerdővel tarkított Mecseki Parkerdő szívében épült 2014-ben. A szálloda jellegét tekintve merőben kitűnik a többi közül, amit már neve is sejtet.  A therápia elnevezés nem véletlen hiszen az épület falain belül széleskörű egészségügyi és rekreációs szolgáltatásokat vehetünk igénybe a szálloda tulajdonosának, Prof dr. Kollár Lajos egyetemi tanár sebészeti-érsebésznek köszönhetően. A professzor úr nem csak szállodát üzemeltet, hanem falain belül magánrendelést is tart. Így hát a létesítmény ideális célpontja lehet a betegeskedőknek, a pihenésre vágyóknak, az egészséges és tartalmas szabadidő-eltöltést tervezőknek vagy azoknak, akik csak szeretnének egy kis friss levegőt szívni. A szálloda belső arculata is egyedi, hiszen a szobák nem számokkal, hanem egy-egy sportág nevével vannak ellátva, így saját szobánk megtalálása is izgalmas kalandnak ígérkezhet. A hotel – kialakítása miatt - mozgáskorlátozottak számára is igénybe vehető.  Ha pedig már túl van a vendég a kezeléseken, sétált egyet az erdőben és szeretne egy kicsit pihenni, akkor lazításképpen a bortrezorban pécsi, villányi és szekszárdi borok közül válogathat és kóstolhat.

További részletek: http://www.hoteltherapia.com/

therapia.jpg

Nyerd meg Te a wellness hétvégék egyikét!

Voksodat továbbra is AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele) adhatod le, az adásban bemutatott szállodák valamelyikére most vasárnap délig. Fontos, hogy arra a hotelre szavazz, ahol Te is szívesen eltöltenél egy wellness hétvégét, hiszen, ha szerencsés vagy, akkor ez meg is történhet! A legszerencsésebbek ugyanis ajándék wellness hétvégét nyernek minden héten, abba a hotelbe, ahová szavazatukat leadták. Érdemes hétről hétre szavazni, hiszen ez növeli az esélyedet arra, hogy az évad végén megnyerd a főnyereményt, azaz jövőre egy teljes hetet tölthess el a 2018-as AZ ÉV HOTELÉBEN.

Tovább

Vasárnap kiderül melyik szálloda kapta tőletek a legtöbb szavazatot a Balaton régióban

Az RTL Klub AZ ÉV HOTELE közönségszavazásában vasárnap délig szavazhatsz utoljára a műsor szereplői által letesztelt Balaton régió hotelére. Az a szálloda, amelyik győztesen kerül ki a hat induló közül, a régió győzteseként ott lehet majd januárban AZ ÉV HOTELE döntőjében, így hát most is fontos a Te voksod is! Szavazatodat a műsor közösségi oldalán (www.facebook.com/azevhotele) adhatod le, amivel nem csak, hogy beleszólhatsz a legjobbnak járó díj kiosztásába, de ha szerencsés vagy, akkor meg is nyerheted a három ajándék wellness hétvége valamelyikét.  

Mi alapján dől el, hogy melyik hotel lesz a Balaton régió legjobbja?

 

AZ ÉV HOTELE televíziós műsor egész évben az országot járja, hogy megtalálja a műsorba jelentkező szereplők tesztelése és a Ti szavazataitok alapján A HÓNAP HOTELE, majd AZ ÉV HOTELE cím büszke tulajdonosát. Idén a versenyben hét magyarországi régió hotelei méretik meg magukat, hogy kiderüljön melyik szálloda méltó a rangos díj, AZ ÉV HOTELE cím elnyerésére. Most októberben véget ért a Balaton régió szállodáinak bemutatása. A műsor háziasszonya, Pataki Zita és az adásokban bemutatkozó szereplők, családok, házaspárok, szerelmespárok összesen hat szállodát próbáltak ki. Ezekre a szállodákra már a hónap során szavazhattál, pontosabban minden adásban a kettő közül arra az egyre amelyik neked jobban tetszett. 

A hónap utolsó adásában a műsor készítői felelevenítették a balatoni régió hat szállodáját. Csupán azért, hogy lásd, mely szállodák közül választhatsz ebben a hónapban. Ha megvan a kedvenc, akkor már le is adhatod a voksodat vasárnap délig a AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele). Ne feledd, neked most még van egy utolsó  plusz szavazatod. Ami annyit jelent, hogy kedvencedet még közelebb juttathatod a győzelemhez. Minden szállodának szüksége van a voksodra, mert a verseny mindig nagyon szoros. Fontos tudni, hogy a korábban kapott szavazataikat a hotelek megtartják, nem nullázódnak le a korábbi eredmények. A szavazók pedig, ahogy mindig, most is nem csak a verseny végeredményét alakíthatják voksaikkal, hanem megnyerhetik a három ajándék wellness hétvége egyiket is. Ha még mindig kétségeid vannak afelől, hogy szerinted melyik balatoni régióban indult szálloda zsebelje be a régió legjobbja elismerést, akkor nézd vissza a múlt heti adást az RTL Most!-on.

aeh-2_23.png

 

Mondd meg Te, melyik szálloda legyen a Balaton régió legjobbja!

 

Most megmutatjuk melyik az a hat szálloda, melyek elindultak októberben a Balaton régióban, vess rá még egy utolsó pillantást! Ne feledd, ezek közül egyre még Te is szavazhatsz vasárnap délig, AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele).

Hotel Bonvino Wine & Spa

Magyarország első bor-és wellness-szállodája Badacsonytomaj központjában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén található, a magyar tenger partjától csupán 300 méterre. A 2011-ben nyílt hotel minden egyes szobája egyedi kialakítású, rusztikus vagy modern jellegű, ahol a borkészítés kétféle módja, a reduktív és a hordós érlelési technológia jelenik meg. A szobák felé vezető szőnyeg is lila szőlőszemekből áll, az étteremben pedig, ha vacsora vagy reggeli közben valaki a feje fölé is pillant, akkor észreveheti a stílusosan megalkotott borfelhőket, ami egy szabályos művészeti alkotás boros palackokból. Nem beszélve azokról a híres borászokról, akiknek arcképével lépten-nyomon szembe kerülhet a vendég, aki a szálloda falain belül jár, s kel. A hotelnek a jó bor a legnagyobb erőssége, de emellett a gasztronómia és a wellness vonal is elsőrangú. Ez utóbbi területen a jakuzzi, az infraszauna a finn szauna és a gyermekek számára kialakított pancsoló kiemelkedő.

További információ: https://hotelbonvino.hu/

bonvino.jpg

Flamingó Welness és Konferencia Hotel****

Önfeledt pihenés, csend, nyugalom, wellness, finom ételek, figyelmes kiszolgálás, tisztaság. Ez az, amire számíthat, ha Balatonfüred egyik tóparti szállodáját választja majd pihenése célpontjául. A szálloda Balaton egyik legkedveltebb településen, a magyar tenger északi partján, Balatonfüreden, a turisták által kedvelt Tagore sétánytól pár percre, közvetlenül a tóparton, festői környezetben helyezkedik el. A települést már az 1700-as éveben is fürdővárosként emlegették, ami ismert volt a gyógyulni és a piheni vágyók körében. A hotel is pont ezekre a múltbéli alapokra építkezik. A saját vitorlás kikötővel rendelkező szálloda saját privát stranddal, különböző medencékkel, hatalmas wellness részleggel a város központjától alig pár száz méterre várja a vendégeket az év minden időszakában. A szálloda éttermében az ideérkező a magyar ételek mellett a nemzetközi finomságokat is megkóstolhatja, sőt a bio, vegetáriánus és cukormentes éltek is a vendégek rendelkezésére állnak. A hotel egyik legnagyobb erénye a wellness és a konferencia szolgáltatások mellett, az a páratlan kilátás, amit  a Balatonra néző  szobáiból a szálló vendég élvezhet.

További információk: https://flamingohotel.hu

flamingo.JPG

Hotel Wellamarin****

A szálloda a Balaton déli partján, az egyik legkedveltebb üdülőváros, Zamárdi három kilométeres szabadstrandján, közvetlenül a tó partján helyezkedik el. A hotel ablakaiból az északi part és a Tihanyi-félsziget, valamint a bencés apátság is teljesen kirajzolódik páratlan panorámával. A négycsillagos wellness szálloda épülete és belső terei a Feng shui elve szerint kerültek berendezésre. Az ősi keleti bölcsesség évszázados tudománya szerint egyes elemek, mint a föld, a fém a víz a fa és a tűz jótékony hatást gyakorolnak az emberi szervezetre, melyek eredményeként a szálloda belső terében a vendégek a nyugalmat és a harmóniát tapasztalhatják meg. A wellness szálloda gyerek-, és környezetbarát, a hotelbe érkezőknek szelektív hulladékgyűjtésre is van lehetősége. A tágas wellness részleghez, szauna, jégbarlang, masszázskezelések és fedett medence is tartozik. Az autóval érkező vendégek, egy zárt sorompós parkolóban egész nyaralásuk alatt biztonságban tudhatják majd gépkocsijukat. Ha pedig szereted a finom házi péksüteményeket, lekvárokat, mézeket akkor ne felejtsd el őket megkóstolni reggel, nem fogsz csalódni.

További részletek: http://www.wellamarin.hu/

wellamarin.jpg

Oliva Hotel & Étterem

A hotel Veszprém történelmi városrészén, közvetlenül a centrumban, nyugodt környezetben, a veszprémi vártól pár perc sétára található. A hely a nevét a mediterrán konyha egyik jellegzetes zöldségéről, az olíváról kapta. Talán nem is véletlen, hiszen az étterem, annak konyhája, a később megépült hotel belső terei és építészeti megoldásai is a mediterrán hangulatot idézik. A szálloda szobáinak zegzugos elhelyezkedése, színvilága, kacskaringós lépcsői olyan érzést keltenek, mintha az ember egy kis labirintusban járkálna. Az Oliva művészek találkozóhelye, élő zenés estek otthona, és a mediterrán konyha szerelmeseinek fellegvára. Az étlapon a grillételek mellett hagyományos magyar, de japán, mexikói, olasz ételek is fellelhetőek, melyhez a legjobb hazai pincészetek válogatott borainak tárháza áll rendelkezésetekre. A pihenésre pedig kiváló helyszín lehet az épület teraszán elhelyezett jakuzzi, a szauna és a masszázskezelők, ahol kellemesen ellazulhattok egy fárasztó nap után.

További részletek: http://www.oliva.hu/

 oliva.jpg

 

Hotel Marina-Port****

A szálloda Budapesttől egy órányi autóútra, Balatonkenesén az egyik legmodernebb vitorláskikötő szomszédságában, közvetlenül a Balaton partján fekszik. A parkosított hotel zárt parkolóval, saját balatoni stranddal rendelkezik. A parton korszerű játszótér: hinta, homokozó, mászóka, óriás trambulin is van. A megújult, gyermekbarát hotel tehát családoknak is ideális, hiszen a szállodai szolgáltatások között a kicsik és a nagyok is egyaránt megtalálják a számukra legideálisabbat az animációs programokon a játszóházban. Az aprótalpúak a wellness részlegen sem fognak unatkozni. A beltéri gyermekmedence, a babapancsoló szivárványos csúszdával, vízköpő békával és spriccelő óriáskígyóval garantáltan leköti majd a legkisebbeket is. A wellness egyik legnagyobb ékessége mégis a balatoni panorámás jakuzzi, de mellette a feszített víztükrű úszómedence, a szauna szeánszok és a masszázskezelések is említésreméltók. Épp úgy, ahogy a hotel fitneszterme, ahol a kardio- és fitneszgépeken munka közben nem csak izzadhatnak a vendégek, de gyönyörködhetnek a páratlan balatoni kilátásban is.

További részletek: https://hotelmarinaport.hu

marina_port.jpg

Hotel Füred**** Spa & Conference 

A 2016-ban nyílt elegáns hotel a Balaton északi partjának egyik legkedveltebb városában, Balatonfüreden, közvetlenül a tóparton fekszik. A szálloda a legmodernebb technikai eszközökkel kialakított konferencia termeinek köszönhetően tökéletes helyszíne lehet céges rendezvényeknek, esküvőknek vagy családi eseményeknek. Ugyanakkor a különleges szórakozást kedvelők is jól fogják itt érezni magukat. Bowling club, spa és élmény részleg, Balatonra néző kültéri és beltéri medencék, saját, füves strand, szauna és gőzfürdő park áll a vendégek rendelkezésére. A szálloda éttermében reggel, délben is este is lehet étkezni, ahol nemcsak bőséges és finom, de egészséges ételek is megtalálhatóak, pl. liszt-, és cukormentes sütemények. A hatalmas, több emeletes hotel egyik legnagyobb szenzációja a kilátás, egyes szobákból láthatjuk a tihanyi apátságot is, sőt minél magasabban vagyunk, annál jobban belátjuk a balatonfüredi öbölt, melynek látványa magával ragadó élményt nyújt. De bárki a szálloda teraszán egy csésze kávé mellett is megcsodálhatja hazánk egyik legszebb tavát, az élmény hasonló lesz.

További részletek: https://www.hotelfured.hu/

 

fured.jpg

Itt szavazhatsz: www.facebook.com/azevhotele

Tovább

Most vasárnap a régiós döntőben kiderül, hogy idén melyik lesz az Észak-Dunántúl régió legjobb hotele

Most vasárnap délben véget ér az RTL Klub AZ ÉV HOTELE című televíziós műsor közönségszavazása az észak-dunántúli régióban, ami azt jelenti, hogy utoljára voksolhatsz azokra a szállodákra, melyek szeptemberben versenybe szálltak ebből a régióból. Az a hotel, amelyik a legtöbb szavazatot kapja, azaz amelyik győztesen kerül ki a régiós versenyből, az indulhat majd jövő év januárjában a 2018-as AZ ÉV HOTELE címért. A voksod fontos, amit AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele) adhatsz le. Ha szavazol, egyrészt beleszólhatsz a legjobbnak járó díj kiosztásába, másrészt megnyerheted a két ajándék wellness hétvége valamelyikét.

Mi kell ahhoz, hogy egy hotel az Észak-Dunántúl legjobb hotele lehessen? 

Az RTL Klub AZ ÉV HOTELE című műsora az év végéig hét hazai régióban mutatja be azokat a hoteleket, akik versenybe szállnak AZ ÉV HOTELE címért. Az ősz első hónapjában a műsorvezető, Pataki Zita és a műsorba jelentkező párok, házastársak összesen nyolc hotelt teszteltek le és próbáltak ki, melyeket általuk Te is megismerhettél, és természetesen a jól ismert metódus szerint az epizódok végén szavazhattál is arra, amelyik neked jobban tetszett!

azevhotelte_2_19.png

Szeptember utolsó napján a műsor készítői felelevenítették a régióban indult szállodák legjobb pillanatait, segítve ezzel egy picit a döntést, hogy ezen a héten még le tudd adni arra a hotelre a voksodat, amelyik legjobban elnyerte a tetszésedet. Jó, ha tudod, hogy a korábban szerzett szavazatokat a hotelek megtarthatják, de a kedvenced ezzel korántsem biztos, hogy nincs veszélyben. Így most lesz még egy utolsó esélyed, hogy szavazz arra a hotelre, amelyik szerinted a legméltóbb A HÓNAP HOTELE és egyben az észak-dunántúli régió legjobbja címre. Voksolni vasárnap délig AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele) lehet. Nem tudod még mindig, hogy melyik hotelnek ajándékozd az utolsó voksodat? Akkor mindenképpen nézd vissza az adást az RTL Most!-on, hogy az összefoglaló adás megkönnyítse dolgodat.

Te döntöd el, hogy a nyolc észak-dunántúli szálloda melyike lesz A HÓNAP HOTELE

Mutatjuk, az Észak-Dunántúl régió nyolc indulóját, vess rá egy pillantást! S, ne feledd, ezek közül egyre még Te is szavazhatsz vasárnap délig, AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele).

Spirit Hotel Thermal Spa*****superior

Magyarország egyik legexkluzívabb ötcsillagos szállodája sűrű erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában, Sárvár városának központjától pár perces sétára található. A modern, különleges formákkal és érdekes terekkel épített hotel Európa egyik legegyedibb szállodájának számít. A filozófiájuk, hogy az ideérkező vendégek pihenjenek, egyedi élményeket gyűjtsenek, megteremthessék az egyensúlyt testi és lelki szinten egyaránt. Ez utóbbihoz járul hozzá az a 10000 m2 alapterületű Oázis wellness- és fürdőrészleg is, ami 22 medencével, gyógyászati és medical spa központtal várja a kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyókat. A vendégek hetven kezelő helységben, több mint száz testre szabott kezelést is kipróbálhatnak, továbbá élvezhetik a szálloda saját termálkútját az úgynevezett „Spirit gyógyvízet”, amivel a gyógyvizes medencében találkozhatunk.

További információ: https://www.spirithotel.hu/

spirit_hotel_kep.jpg

 

JUFA Vulkan Thermen-Resort****

A szálloda a vulkánvárosban, Celldömölkön, az ötmillió éves vulkáni eredetű Ság hegy lábánál, páratlan természeti környezetben fekszik. A hotel egyik legfőbb erőssége, hogy a fürdőre épült, tehát közvetlen összeköttetésben áll a gyógy-, és termálfürdő mintegy 1600 négyzetméternyi vízfelületű komplexumával. A fürdő a JUFA szálloda révén új szauna-világgal, új medencékkel és pihenő részekkel valamint étteremmel bővült. A hosszabb kúrára érkező vendégek számára a szálloda akár kempingezésre is lehetőséget biztosít. A JUFA akár a sportos szálloda jelzőt is megkaphatná, hiszen végtelen lehetőség kínálkozik mozgásra a szálloda környékén télen-nyáron: teniszpálya, kerékpárkölcsönzés és számos aktív kikapcsolódási lehetőség a szálloda közvetlen szomszédságában elhelyezkedő Vulkán Fürdőben. 

További információk: https://www.jufa.eu/ 

yufa.jpg

Hotel Lővér***superior

A szálloda az ország nyugati kapujában Sopronban, annak is egyik legszebb, legelőkelőbb üdülőnegyedében, a Lövérekben, fenyvesek, tölgyesek és gesztenyések között található. A város központjától 4 km-re fekvő hotel wellness részlegén pezsgőfürdő, úszómedence, szauna és modern fittness központ áll a vendégek rendelkezésére. A hotel kiváló fekvésének köszönhetően a közeli sétányok, a futópályák, a sport-, és teniszpályák is rengeteg programlehetőséget kínálnak az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. A Hotel Lővér***superior igazi családias hangulatú szálloda. A tulajdonos és felsége hosszú évtizedekkel ezelőtt Budapestről költözött el Sopronba, hogy a lehető legjobb tudásuk szerint üzemeltessék a szállodát. Azt mondják, ahhoz, hogy egy hely jól tudjon működni nagyon fontos a személyes jelenlét és a jó kapcsolat a munkavállalókkal. Nem véletlen, hogy a szállodában nagyon kedves, több éve itt dolgozó személyzettel találkozik az ember.

További részletek: https://www.hotellover.hu/

hotel_lover.jpg

Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel

A hotel Magyarország egyik legkisebb falujában, Gosztolán található. A szálloda kifejezetten jó választás lehet azoknak, akik szeretik a családias hangulatot, a csendet, a friss levegőt és a természetet, hiszen a településen csupán 16 fő él. A 19 éve működő élményhotel a szlovén, horvát és osztrák határ közelében számos programlehetőséget kínál: gyógyfürdők, kerékpártúrák, várak, orchideakert, csokigyár, erdei kisvasút, horgásztavak, Szent György energiavonalak. Ha viszont a szálloda falain belül, vagy a közvetlen környezetében pihenne valaki, akkor is megtalálja a számításait, hiszen a hotelhez wellness részleg is tartozik. Az erdőre néző fedett, mediterrán uszoda csodálatos kilátást biztosit a közeli fenyvesre. A külső pezsgőfürdő és élménymedence mellett érdemes kipróbálni a Feng shui kertet, ahol szalonnasütő, függőágy, kerti tó, fűszernövény spirál és Kneipp taposó segít az ellazulásban.  

További részletek: https://wellnesshotel-gosztola.hu/

epulet_kulso.jpg

Betekints Wellness és Konferenciahotel****

A szálloda Veszprém első igazi wellness szállodája, mely a város festői részén, a Séd patak partján fekszik. A hotel hajdani épületét 1794-ben építették, és mindig is a vendéglátás színtere volt. Országosan elismert csárdának adott otthont, ahova mind a helybéli lakosok, mind a városba látogató utazók szívesen betértek. Évszázadokkal később a hely mai tulajdonosa kibővítette és felújíttatta az épületet, úgy, hogy a műemléki rész természetesen megmaradt, majd 1997-ben a szálloda megnyitotta a kapuit. A mostani formáját 2001-ben nyerte el. A hangulatos, családias hotel étteremmel, rendezvénytermekkel és egy közel 1000 m2-es wellnessközponttal rendelkezik. Ha elvonulásra, nyugalomra és kedves vendéglátásra vágysz a királynék városában, akkor azt itt a Betekints Wellness és Konferenciahotel****-ben garantáltan megkapod. Ha erre jársz, mindéképpen tegyél egy sétát a hotel melletti Öko-parkban.

További részletek: https://betekints.hu/

betekints.jpg

 

ClassiX Small Luxury Design Hotel

Hangulat, design és luxus. Legfőképpen ez a három szó jellemzi a Tatabányától 15 km-re, Vértessomlón található hotelt. A szálloda épületét 1774-ben az Eszterházy család építtetett, ami az elmúlt húsz évben üresen állt. Hét év állandó és kitartó munka gyümölcseként a vértessomlói romos kiskastély falai közé újra élet költözött. A hotelt Varró Zoltán belsőépítész tervezte. Hét egyedileg megtervezett és berendezett szoba található itt, melynek neveit és karaktereit egy-egy világhírű festő és annak művészi világa határozza meg. A szobák különlegessége, a rengeteg tükör, ami tágítja a teret, és az, hogy itt még a szőnyegen is az adott festő alkotása köszön vissza. Egy biztos ez a hely és ezek a szobák messze vannak a szokványostól, a megszokottól. Ezekhez a desing szobákhoz a kertben saját fürdőház tartozik pezsgőfürdővel, igénybe vehető a Privat Spa és a Garden Spa, valamint a páros masszázs is. Élvezeteket csak fokozza a designhotel étterme, ahol a hagyományos magyar és nemzetközi ételek mellett tradicionális orosz ételeket is megkóstolhatjátok.

További részletek: http://www.classix.hu/   

classix_1.jpg

Itt szavazhatsz: www.facebook.com/azevhotele

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE! 

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.

Mit csinálj Veszprémben, ha csak egy napod van rá?

Veszprémet nem véletlenül nevezik a Dunántúl egyik ékszerdobozának. A Balatontól csupán 20 km-re fekvő megyeszékhely egy olyan település, ahol biztosan nem fogsz unatkozni, hiszen a város kulturális, történelmi és természeti kincsekben is bővelkedik. A királynék városaként aposztrofált Veszprém, Gizella királyné, I. István király feleségének kedvenc tartózkodási helye volt. Mi értjük is, hogy miért.

Mutatunk most nektek néhány tippet, amit, ha Veszprémbe jársz mindenképpen látnod kell:

  •  Veszprém belvárosa. Ha szereted a régi történelmi hangulatú kis utcákat, a sikátorokat, akkor mindenképpen sétálj végig a műemléki épületek mellett a belvárosban, ahol egyik múzeumból botlasz a másikba. A múzeumok mellett paloták, templomok és a fantasztikusan szép vár áll a várnegyedben. Itt találjuk hazánk legjobb állapotban fennmaradt barokk utcáját is. Ha kíváncsi vagy Veszprémre felülről is, akkor mássz fel a Tűztoronyba, ahonnan bámulatos kilátás nyílik az egész városra.
  •  A Kittenberg Kálmán Növény- és Vadaspark. A veszprémi Fejes-völgyben és Gulya- dombon található állatkert a harmadik legidősebb parkja Magyarországnak. Kicsik, nagyok, felnőttek és gyerekek számára egyértelműen klassz választás lehet. Nem szabad kihagyni a gyűrűsfarkú makik látványetetését, az állatsimogatókat és a 2018 tavaszától újra működő Dinó parkot sem, ahol 50 életnagyságú dinoszaurusz szoborral szelfizhettek.
  •  Veszprémvölgye. A város egyik legújabb helye kiválóan alkalmas délutáni sétára, futásra, kutyasétáltatásra vagy egy kis ejtőzésre. A Séd-patak völgyében az ember úgy érzi magát, mintha Ausztriába csöppent volna. A völgyben a tó mellett egy romos kolostort is szemügyre lehet venni. S, ami izgalmas még az Öko parkban, hogy a sétaút a várat és az állatkertet köti össze, így ha vállalkozóbb szelleműek vagyunk, akkor nyugodtan nekivághatunk a nem is olyan hosszú útnak.

veszprem_castle.jpg

Mariann és férje Laci múlt hét vasárnap Veszprémben járt az RTL Klub-on futó AZ ÉV HOTELE televíziós műsor hotel tesztelőjeként. A sűrű és izgalmas ütemterv mellett nekik Veszprémben csak az egyik programon sikerült reszt venniük. A házaspár nagyon szeret a természetben lenni, így az egyik általuk tesztelt szálloda mellett található Veszprémvölgyben sétáltak egyet.

Mariannék tizenhat évvel ezelőtt találkoztak egymással. Közös munkahelyen dolgoztak évekig, a munkakapcsolat rövid időn belül szerelemmé alakult. Egyik találkozás, követte a másikat, míg végül összeköltöztek és tíz évvel ezelőtt összeházasodtak. Azóta született két gyermekük. A múlt hétvégére azért érkeztek, hogy újra vissza varázsolják a régi pezsgést a kapcsolatukba, mert az utóbbi időben a gyerekek mellett elég kevés idejük jutott egymásra. Ha láttad az adást, akkor tudod, hogy hogyan sikerült nekik ez a két nap, ha viszont nem és ezek után kíváncsi vagy Mariannékra illetve közelebbről is megismerkednél a két újabb észak-dunántúli szállodára, amit a házaspár kipróbált, akkor mindenképpen nézd vissza AZ ÉV HOTELE legújabb epizódját az RTL Most!-on.

Voksolj az észak-dunántúli régió két utolsó hotelének valamelyikére!

A héten Laciék ezt a két hotelt tesztelték le, melyekre AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (https://www.facebook.com/azevhotele) szavazhatsz:

Betekints Wellness és Konferenciahotel****

A szálloda Veszprém első igazi wellness szállodája, mely a város festői részén, a Séd patak partján fekszik. A hotel hajdani épületét 1794-ben építették, és mindig is a vendéglátás színtere volt. Országosan elismert csárdának adott otthont, ahova mind a helybéli lakosok, mind a városba látogató utazók szívesen betértek. Évszázadokkal később a hely mai tulajdonosa kibővítette és felújíttatta az épületet, úgy, hogy a műemléki rész természetesen megmaradt, majd 1997-ben a szálloda megnyitotta a kapuit. A mostani formáját 2001-ben nyerte el. A hangulatos, családias hotel étteremmel, rendezvénytermekkel és egy közel 1000 m2-es wellnessközponttal rendelkezik. Ha elvonulásra, nyugalomra és kedves vendéglátásra vágysz a királynék városában, akkor azt itt a Betekints Wellness és Konferenciahotel****-ben garantáltan megkapod. Ha erre jársz, mindéképpen tegyél egy sétát a hotel melletti Öko-parkban.

További részletek: https://betekints.hu/

betekints.jpg

 

ClassiX Small Luxury Design Hotel

Hangulat, design és luxus. Legfőképpen ez a három szó jellemzi a Tatabányától 15 km-re, Vértessomlón található hotelt. A szálloda épületét 1774-ben az Eszterházy család építtetett, ami az elmúlt húsz évben üresen állt. Hét év állandó és kitartó munka gyümölcseként a vértessomlói romos kiskastély falai közé újra élet költözött. A hotelt Varró Zoltán belsőépítész tervezte. Hét egyedileg megtervezett és berendezett szoba található itt, melynek neveit és karaktereit egy-egy világhírű festő és annak művészi világa határozza meg. A szobák különlegessége, a rengeteg tükör, ami tágítja a teret, és az, hogy itt még a szőnyegen is az adott festő alkotása köszön vissza. Egy biztos ez a hely és ezek a szobák messze vannak a szokványostól, a megszokottól. Ezekhez a desing szobákhoz a kertben saját fürdőház tartozik pezsgőfürdővel, igénybe vehető a Privat Spa és a Garden Spa, valamint a páros masszázs is. Élvezeteket csak fokozza a designhotel étterme, ahol a hagyományos magyar és nemzetközi ételek mellett tradicionális orosz ételeket is megkóstolhatjátok.

További részletek: http://www.classix.hu/   

classix_1.jpg

 

A két hotel valamelyikére tehát Te is szavazhatsz a most vasárnapi adás kezdetétől egy héten át AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele). Ezzel nyerhetsz egy wellness hétvégét, abba a hotelbe, ahova voksodat leadtad. Ne feledd, az Észak-Dunántúl régióból csak a legjobb hotel kerülhet majd be 2019 januárban AZ ÉV HOTELE döntőjébe. Hogy melyik lesz az, az a Te szavazatodon is múlik!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE! 

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.

Magyarország legnyugatibb felén tesztelt AZ ÉV HOTELE

Szeptemberben az észak-dunántúli régióban zajlik AZ ÉV HOTELE nagy hotel tesztje. Múlt vasárnap ezúttal az ország két legnyugatibb részén járt a műsor, ezúttal Sopronban és Gosztolán.

A műsor két új hotel tesztelője, Margó és Sándor, harmincegy évvel ezelőtt ismerkedtek meg, egymás szomszédjai voltak. A szomszédi viszony találkozásukat követő negyedik évben házassággá alakult át. Tavaly, a huszonötödik házassági évfordulón fogadalmat tettek egymásnak, ami arról szólt, hogy ezentúl minden évben legalább egyszer olyan magyar településre mennek kirándulni, ahol eddig még soha nem jártak.

 azevhotele_2_16.png

Sopron bakancslistás hely volt a pár életében, ugyanúgy ahogy az apró zalai falucska, Gosztola is. Ha nem láttad az adást és kíváncsi vagy a két legújabb versenyben induló szállodára az észak-dunántúlról, akkor mindenképpen nézd vissza az adást az RTL Most!-on.

Voksolj az Észak-dunántúli régió két újabb indulójának valamelyikére!

Ezen a héten erre a műsorban tesztelt két hotelre szavazhatsz AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán (www.facebook.com/azevhotele):

Hotel Lővér***superior

A szálloda az ország nyugati kapujában Sopronban, annak is egyik legszebb, legelőkelőbb üdülőnegyedében, a Lövérekben, fenyvesek, tölgyesek és gesztenyések között található. A város központjától 4 km-re fekvő hotel wellness részlegén pezsgőfürdő, úszómedence, szauna és modern fittness központ áll a vendégek rendelkezésére. A hotel kiváló fekvésének köszönhetően a közeli sétányok, a futópályák, a sport-, és teniszpályák is rengeteg programlehetőséget kínálnak az aktív kikapcsolódást kedvelőknek. A Hotel Lővér***superior igazi családias hangulatú szálloda. A tulajdonos és felsége hosszú évtizedekkel ezelőtt Budapestről költözött el Sopronba, hogy a lehető legjobb tudásuk szerint üzemeltessék a szállodát. Azt mondják, ahhoz, hogy egy hely jól tudjon működni nagyon fontos a személyes jelenlét és a jó kapcsolat a munkavállalókkal. Nem véletlen, hogy a szállodában nagyon kedves, több éve itt dolgozó személyzettel találkozik az ember.

További részletek: https://www.hotellover.hu/

hotel_lover.jpg

Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel

A hotel Magyarország egyik legkisebb falujában, Gosztolán található. A szálloda kifejezetten jó választás lehet azoknak, akik szeretik a családias hangulatot, a csendet, a friss levegőt és a természetet, hiszen a településen csupán 16 fő él. A 19 éve működő élményhotel a szlovén, horvát és osztrák határ közelében számos programlehetőséget kínál: gyógyfürdők, kerékpártúrák, várak, orchideakert, csokigyár, erdei kisvasút, horgásztavak, Szent György energiavonalak. Ha viszont a szálloda falain belül, vagy a közvetlen környezetében pihenne valaki, akkor is megtalálja a számításait, hiszen a hotelhez wellness részleg is tartozik. Az erdőre néző fedett, mediterrán uszoda csodálatos kilátást biztosit a közeli fenyvesre. A külső pezsgőfürdő és élménymedence mellett érdemes kipróbálni a Feng shui kertet, ahol szalonnasütő, függőágy, kerti tó, fűszernövény spirál és Kneipp taposó segít az ellazulásban.  

További részletek: https://wellnesshotel-gosztola.hu/

epulet_kulso.jpg

Szavazz most és nyerj egy wellness hétvégét az egyik hotelbe!

AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán ( www.facebook.com/azevhotele) vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott fenti szállodák valamelyikére. Döntsd el Te, hogy melyik hotel legyen az Észak-Dunántúl legjobb hotele és így melyik indulhasson januárban AZ ÉV HOTELE címért a sorozat döntőjében. Érdemes megfontolnod a választásodat, mert a voksolást követő héten abba a szállodába nyerhetsz egy wellness hétvégét, amelyikre a szavazatodat leadtad.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE! 

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.

Lillafüredi szálloda lett A HÓNAP HOTELE augusztusban

Most vasárnap véget ért a szavazás az északkelet-magyarországi régióban az RTL Klub AZ ÉV HOTELE című műsorában. Augusztusi voksolás során két bükki szálloda előzött meg egy mátrai hotelt a dobogón.

Az északkelet-magyarországi régió legjobbja a szavazatok 33 százalékával a Hunguest Hotel Palota lett (link: https://hotelpalota.hu/), mely a régióban aratott győzelmével egyike lett azoknak a szállodáknak, amelyek 2019.januárjában a további régió győzteseivel együtt indulhatnak majd a döntőben AZ ÉV HOTELE címért.

 

palota_torol_1200x800.jpg

A régiós verseny képzeletbeli dobogójának második fokán a szavazatok 23 százalékát megszerző noszvaji Treehouses végezett (link: http://www.treehouses.hu/), míg bronzéremmel a mátraszentimrei Hotel Narád & Park a szavaztok 20 százalékának megszerzésével zárta a versenyt (link: https://hotelnaradpark.hu/).  

Újabb régióban folytatódik a szállodák tesztelése

A verseny szeptemberben, egy újabb régió felfedezésével tovább folytatódik. Múlt héten Pataki Zita műsorvezető, és egy házaspár, Szandra és Bence már az észak-dunántúli régióban tesztelte és kereste az idei év legjobb hotelét. A fiatalok három évvel ezelőtt ismerkedtek meg, egy közös barátjuk által. Azonnal megtetszettek egymásnak, és néhány randevú után úgy döntöttek együtt folytatják tovább életüket.

30706773_10215417759498581_7051766770188681216_n.jpg

Első találkozásuk után nyolc hónappal Bence komoly szándékairól is tanúbizonyságot tett, hiszen megkérte Szandra kezét, amire a lány rögvest igent mondott. Éppen egy évvel ezelőtt mondták ki egymásnak a tihanyi apátságban a boldogító igent. Első házassági évfordulójukat most vasárnap ünneplik majd. Szandráék rengeteg remek programon vettek részt, miközben megmutatták és elmesélték személyes benyomásaik alapján, hogy nekik hogy tetszik az új régió két első induló szállodája. Ha kíváncsi vagy a hotelekre, és arra, milyen izgalmas megleptessél készült Bence feleségének első házassági évfordulójukra, akkor mindenképpen nézd vissza az adást az az RTLMost!-on.

 

Vasárnapig szavazhatsz az észak-dunántúli régió első két induló hotelére!

Íme a két szálloda, melyeket a házaspár vasárnap tesztelt és amelyekre most Te is leadhatod a szavazatodat a www.facebook.com/azevhotele oldalon:

Spirit Hotel Thermal Spa*****superior

Magyarország egyik legexkluzívabb ötcsillagos szállodája sűrű erdők és a festői hét tó közvetlen szomszédságában, Sárvár városának központjától pár perces sétára található. A modern, különleges formákkal és érdekes terekkel épített hotel Európa egyik legegyedibb szállodájának számít. A filozófiájuk, hogy az ideérkező vendégek pihenjenek, egyedi élményeket gyűjtsenek, megteremthessék az egyensúlyt testi és lelki szinten egyaránt. Ez utóbbihoz járul hozzá az a 10000 m2 alapterületű Oázis wellness- és fürdőrészleg is, ami 22 medencével, gyógyászati és medical spa központtal várja a kikapcsolódásra, felfrissülésre vágyókat. A vendégek hetven kezelő helységben, több mint száz testre szabott kezelést is kipróbálhatnak, továbbá élvezhetik a szálloda saját termálkútját az úgynevezett „Spirit gyógyvízet”, amivel a gyógyvizes medencében találkozhatunk.

További információ: https://www.spirithotel.hu/

spirit_hotel_kep.jpg

 

JUFA Vulkan Thermen-Resort****

A szálloda a vulkánvárosban, Celldömölkön, az ötmillió éves vulkáni eredetű Ság hegy lábánál, páratlan természeti környezetben fekszik. A hotel egyik legfőbb erőssége, hogy a fürdőre épült, tehát közvetlen összeköttetésben áll a gyógy-, és termálfürdő mintegy 1600 négyzetméternyi vízfelületű komplexumával. A fürdő a JUFA szálloda révén új szauna-világgal, új medencékkel és pihenő részekkel valamint étteremmel bővült. A hosszabb kúrára érkező vendégek számára a szálloda akár kempingezésre is lehetőséget biztosít. A JUFA akár a sportos szálloda jelzőt is megkaphatná, hiszen végtelen lehetőség kínálkozik mozgásra a szálloda környékén télen-nyáron: teniszpálya, kerékpárkölcsönzés és számos aktív kikapcsolódási lehetőség a szálloda közvetlen szomszédságában elhelyezkedő Vulkán Fürdőben. 

További információk: https://www.jufa.eu/ 

yufa.jpg

 

Szavazz most és nyerj egy wellness hétvégét az egyik hotelbe!

A www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott szállodák valamelyikére. Voksolni megéri, hiszen aki szavaz, az nyerhet egy wellness hétvégét abba a szállodába ahová voksát leadta. Minden szavazat számít, hiszen ez egy verseny, ahol Te döntheted el, hogy melyik szálloda legyen a régió, azaz A HÓNAP HOTELE, majd AZ ÉV HOTELE.

Hétvégén tovább folytatódik az Észak-Dunántúl régió szállodáinak bemutatása

A hét utolsó napján 12:00-kor az RTL Klubon tovább folytatódik az észak- dunántúli régió hoteleinek tesztelése, kipróbálása. AZ ÉV HOTELE című műsorban Pataki Zita, műsorvezető és az adás legújabb szereplői a huszonhat éve boldog házasságban élő Margó és Sándor először Sopronba, a Hotel Lövér***superior-ba (link: https://www.hotellover.hu/), majd a Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel****-be (link: https://wellnesshotel-gosztola.hu/) Gosztolára látogat el.

Margó és Sándor 31 évvel ezelőtt ismerkedtek meg, hiszen szemben laktak egymással. Három év után Sándor meg is kérte felesége kezét, azóta igazi családdá váltak, két gyermekük van.  Természetesen, mint minden kapcsolatban az övékében is voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de sok odafigyeléssel és kompromisszummal eddig minden akadályt leküzdöttek közösen. Viszont az utóbbi időben nagyon kevés időt töltöttek egymással, így a tavalyi 25. házassági évfordulójukon megfogadták, hogy ezentúl minden évben elmennek olyan helyekre, ahol azelőtt még sosem jártak. Nos, Gosztola és Sopron pont két olyan település, ahol egészen az adásig még nem jártak. De hogy hogyan sikerült a közös hétvégéjük és hogy tetszett nekik a két tesztelt szálloda, az csakis AZ ÉV HOTELE vasárnapi adásból derül ki 12:00-kor az RTL Klub-on. Ha Te is kíváncsi vagy az észak-dunántúli régió két első induló hotelére, akkor mindenképpen nézd AZ ÉV HOTELE legújabb epizódját.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE! 

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png 

 

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.

Mennyi program fér bele egy kétnapos családi hétvégébe

Nem is gondolnád, hogy mennyi mindent lehet csinálni két nap leforgása alatt, de ehhez bizony le kell mondani a napágyban való egész napos heverészésről. Érdemes kipróbálni, íme néhány tipp azok számára, akik a vízpart helyett szívesen választják a hűvösebb hegyeket.

36883947_10209783605465673_8810420547776151552_n.jpg

Anikó, Zoli és az ötéves Zalán hármasban fogott neki a hotelek tesztelésének AZ ÉV HOTELE televíziós műsor vasárnapi adásában, az északkelet-magyarországi régióban. Először Parádsasváron majd Mátraszentimrén, két Heves megyei településen jártak. Ennek a környéknek a legfőbb turisztikai vonzerejét egyértelműen az Északi-középhegység egyik tagja a Cserhát és Bükk-vidék között elhelyezkedő Mátra adja, ami bővelkedik programokban, ahogy azt a cslád is megtapasztalta.

Lássuk, milyen programok kínálkoznak a Mátrában és a család által tesztelt hotelekben.

  1. Üvegfújás Parádsasváron

Parádsasváron már több mint 300 éves múltja van az üvegkészítés egyik legrégebbi formájának, az üvegfúvásnak. A településen hutákban mutatják be az üvegkészítés csínját-bínját, sőt a legbátrabbak még saját poharat is fújhatnak maguknak. Naná, hogy a család legkisebb tagja is kipróbálta ezt a régi, de annál látványosabb üvegkészítési módszert.

  1. Szabaduló szoba a Kastélyhotelben

A szabaduló szoba ötletét az 1990-es években megjelent, úgynevezett „room escape” videojátékok teremtették meg. Hogy mikor jelent meg az első szabaduló szoba pontosan nem lehet tudni, de nagyjából 2006 környékére datálják. Magyarországon 2011-ben jelentek meg a szabaduló szobák. A játék számos típusa, fajtája ismert, de nincs még egy olyan az országban, mint Parádsasváron a Kastélyhotelben. A szálloda vezetése valami egyedit szeretett volna, olyat, ami még nincs az országban. Sikerült is, így született meg a szoba, melynek tematikája a gazdag és érdekes történettel rendelkező Károlyi családhoz kapcsolódik.

  1. Kerékpárral a Mátrában

A Mátrában kialakított 90 km-es erdei útvonal nem csak versenyzőknek, de családoknak és hobbi kerékpárosoknak is kifejezetten izgalmas lehet. Bár azt nem árt tudni, hogy nem az egyik legkönnyebb terepen kell majd tekerni. Viszont a táj látványa, Magyarország legmagasabb pontja, a Kékestető kárpótolni fog minden egyes homlokunkon legördülő izzadságcseppünkért.  

A család a hotelek tesztelése mellett mindhárom programon részt vett AZ ÉV HOTELE múlt hét vasárnapi adásában. Erre a hétvégére születésnapot ünnepelni érkeztek, de nem csak az ötéves szülinaposnak okozott váratlan meglepetéseket és örömöket a hétvége, hanem Anikó kezét is megkérte Zoli. Ha kíváncsi vagy a mozgalmas hétvégére, a lánykérés izgalmaira és a letesztelt hotelekre, akkor nézd vissza az adást az RTL Most!-on.

Voksolj az északkelet-magyarországi régió két újabb indulójának valamelyikére!

A héten a család ezt a két hotelt tesztelte:

Kastélyhotel Sasvár Resort*****

A történelmi kastélyhotel, mely egykor a Károlyi család tulajdonában állt egy hatalmas parkban, terebélyes fák ölelésében Parádsasváron helyezkedik el. Az épületet Károlyi Miklós terveztette és építtette 1876-82 között Ybl Miklóssal. Károlyi Miklós feleségének, Zichy Karolinnak szánta a kastélyt. Ő adta az épületnek a Sasvár nevet is. A Tanácsköztársaság után az államosították a Károlyi birodalmat a kastéllyal együtt, amelyet még két évre visszakapott a család a második világháború után, de a későbbiekben állami gyermeküdültetésre használták az épületet. 1998-tól egy jelentős felújítást követően működik hotelként a biedermeier és empire stílusú bútorokkal berendezett elegáns kastélyszálloda, mely a romantikus lelkeket képes azonnal rabul ejteni.

További részletek: http://www.khs.hu/

kastelyhotel_sasvar.jpg

 

Hotel Narád & Park***

A hotel, a festői szépségű mátrai település, Mátraszentimre egyetlen négycsillagos szállodája. A település Gyöngyöstől csupán 30 km-re, Egertől pedig alig 60 km-re fekszik. Aki szereti a természetet, ebben a hotelben nem fog csalódni. A hotel parkjából csodálatos őstölgyesekkel szegélyezett sétaút vezet a Narád-patakhoz. Páratlan panoráma nyílik az étteremhez tartozó teraszról a Kékesre és Galyatetőre is, sőt tiszta időben a Tátra csúcsait is láthatod a szobából. Kifejezetten ajánlott a hotel gyermekes családoknak: a gyerekbútorokkal felszerelt szobák, az etetőszéket, mesefigurás étkészletet, előkét biztosító étterem garantálja a kicsik gondtalan pihenését. Ugyanakkor a wellness részlegen is megtalálható minden, amire a kicsiknek és a felnőtteknek is szüksége lehet, hiszen úszómedence, jakuzzi, szaunák, gyermekmedencék várnak a hotelbe látogatókra.

További részletek: https://hotelnaradpark.hu/

hotel_narad_park_2.jpg

A két hotel valamelyikére tehát Te is szavazhatsz a most vasárnapi adás kezdetétől egy héten át a www.facebook.com/azevhotele oldalon. Ezzel nyerhetsz egy wellness hétvégét, abba a hotelbe, ahova voksodat leadtad. Ne feledd, az Észak-Kelet Magyarországi régióból csak a legjobb hotel kerülhet majd be 2019 januárban AZ ÉV HOTELE döntőjébe. Hogy melyik lesz az? A Te szavazatodon is múlik!

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

az_ev_hotele_facebook_620x220.png

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.